Szépség
A sportcipőknek leáldozott! Helyettük ezt a cipőfazont viselik a legstílusosabb nők 2024 tavaszán
Ezeket a loaferrel kiegészített szetteket imádni fogod és egy időre még a legkényelmesebb sportcipődet is tuti, hogy elfelejted!
A loaferek erős tavaszi jelenlétére már egy ideje tudatosan készülhettünk, hiszen nemcsak a kifutókon bizonyítottak elég erősen, hanem a sztárok megjelenéseiben is, és bizony idén maguk mögé utasították még a sportcipőket is! De hogy hogyan viseld? Mutatjuk!
Az utóbbi években kicsit kaotikus volt a helyzet ezen lábbeli körül, mert bár teljesen sose került ki a körforgásból, mégis voltak olyan csendesebb időszakok, amikor kifejezetten kerültük a vele történő szetteket. Igazából viszont semmi okunk nem volt arra, hogy ignoráljuk őket, egész egyszerűen éppen más stíluskorszakokat éltünk akkortájt. 2024 tavaszán viszont új fejezet kezdődött, és újfent kiemelt helyre kerültek a loaferek, amiket azért is szeretünk, mert pont annyira elegánsak, mint amennyire lazák, és ez a sokoldalúság ebben az időtállóságra törekvő korban igencsak aranyat érhet. És hogy mivel érdemes a legtöbbször kombinálni ezt a darabot? Hát zoknival! Bizony ám! Nem viccelünk! Ez a legtutibb párosítás, ami csak ezzel a cipővel történhet, na jó meg persze a ruhák!
Kattints tovább és mutatjuk is, hogy a loafer-zokni kettőse milyen divatcikkek mellé illeszthető be!
Következzen tehát 3 dzseki, amivel garantáltan nem lőhetsz mellé ebben a szezonban, és 3, amit most egy ideig felejts el!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.