Szépség
11 izgalmas csizma-kabát páros, amit kár lenne kihagyni
Télen mi sem lehet egyszerűbb, mint kabát-csizma kombinációkban gondolkodni.
Amennyire könnyen és egyszerűen párosítjuk ezeket a darabokat ha beköszönt a hideg idő, pont annyira könnyen tudunk elveszni a lehetőségek közt a széles választék miatt és legalább ennyire könnyen tud kiégni egy, egykoron imádott, ám azóta már unalomig bevetett ötlet is.
Egy szó, mint száz, könnyű kombinációk nincsenek, de azért nem is olyan lehetetlen egy különleges összeállítást összedobni, amit ha jól variálgatsz még az is lehet, hogy nem unsz meg egyik hónapról a másikra. Ezekben a párosokban pedig azt gondoljuk, hogy minden meg is van ahhoz, hogy jó ideig kellő izgalommal dobják fel a mindennapokat!
Következzen 11 olyan párosítás, ahol kivételesen nem a kabát alá kapható rétegek esélyeit latolgatjuk, hiszen a főszerepben abszolút a kabát és a csizma van!
1.) A fehér-fekete párosával nem lehet hibázni, így ideje polcra tenni azon tévhitet, hogy a fekete csizma csak sötét szettekben működhet igazán. Itt is van egy erős cáfolat...
2.) A vadnyugati hangulat még mindig nagyon pörög, és nem csak jövő tavasszal, hanem már most is érdemes a mintás kabátok közt nézelődnöd.
Még több ötletért kattints tovább!
És ezt láttad már?
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!