Szépség
2018 őszét se úszhatjuk meg csúnya cipők nélkül - ezt nézd!
Nyár közeledtével kicsit csillapodni látszott a csúnya cipő láz, ami valahol érthető is, hiszen a zárt surranókat hasonló megosztó küllemmű szandálok és a papucsok váltották, amiknek szavatossági idejük lassan lejár, így a tervezők lassacskán visszatérnek a jól bevált meghökkentés alapdarabjaihoz.
Comme des Garçons nem is akart sokáig várni, és rögtön egy olyan lábbelit dobott össze a Nike-val kézen fogva, amit még akár a Spice Girls is felkaphatna, ha egyszer tényleg újra turnéra indulnak.
A japán brand tökéletesen megőrizte a Nike Cortez megszokott formáját, mindössze annyi csavart vitt bele a dologba, hogy olyan magasságokig emelte ezt a sportcipőt, amit már lehet kevesen vállalnak majd be - persze ez majd kiderül, ha már bőven benne leszünk a szezonban.
A márciusban bemutatott darabok csak most kerülnek majd kereskedelmi forgalomba, bár a pontos dátum még kérdéses, annyit már elárultak, hogy többféle szín közül válogathatnak majd a divatra éhes hölgyek.
A Comme des Garçons úgy tűnik valamiért szereti a cipőkben rejlő kihívásokat, ugyanis nem ez az első alkalom, hogy lábbelikben látja meg a fantáziát egy-egy kollaboráció erejéig. Eddig olyan nagy cégekkel dolgozott már együtt, mint a Converse, a Supreme x Vans, Erik Schedin, a Native és nem mellesleg a Nikeval sem ez az első közös munkája.
És ha már sneakerek, mutatjuk a 2018-as évet uraló három kihagyhatatlan sportcipőtrendet!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
10 növény a darazsak ellen: ezek segítségével távol tarthatod őket kertedtől!
Ezek a darázsriasztó növények természetes módon riasztják el a bosszantó sárga-fekete látogatókat, és lehetővé teszik, hogy minél jobban kiélvezhesd kertedet a tavaszi, nyári hónapokban!
A francia nők már viselik: Ennél az elegáns rövidnadrágnál nem találsz stílusosabbat a 2024-es nyárra
Tény és való, hogy amelyik divatirányba a francia nők elindulnak, nos azt érdemes nekünk is követni.
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.