Szépség
3 party smink, ami már nem lesz divatos az ünnepi időszakban - mutatjuk, mik jönnek helyettük!
Ezeket a party sminkeket garantáltan imádni fogod!
A hideg idő ellenére is úgy gondoljuk, hogy ebben az időszakban egy fokkal nyitottabban állunk minden olyan meghíváshoz, amit pár hónappal ezelőtt még erősen fontolóra vettünk volna, egy-egy ilyen alkalom fényét pedig nagyon megtudják dobni a party sminkek is.
Minden bizonnyal te is éppen próbálod utolérni magad az karácsonyi készülődésben, ám miközben gyorsan és szorgalmasan próbálod kipipálni az összes pontot az idei listádon, sajnos könnyen előfordulhat az, hogy magadról teljesen elfeledkezel. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy most első körben segítünk neked egy kicsit rendet tenni a beauty ötletek között, és csokorba gyűjtöttük az ünnepi szezon legtrendibb party sminkjeit - amiket nem mellesleg te is könnyedén elkészíthetsz majd magadnak, ahogy azt is eláruljuk, hogy mely ötletek azok, amik most nem igazán számítanak trendinek a stílusos nők körében!
Kattints tovább és mutatjuk is, hogy melyik 3 party smink az, amit megéri kipróbálni az ünnepek alatt és melyik 3 az, amit most nyugodtan elfelejthetsz!
És ezt láttad már?
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!