Szépség
5+1 dolog, amit nem tudtál az Oreo kekszről
Naponta hetvenmillió, másodpercenként 800 fogy belőle világszerte. A világ legkedveltebb szendvicskeksze, az Oreo végre megérkezett Magyarországra is! Ennek alkalmából 5+1 érdekességet gyűjtöttünk össze az egyik kedvenc édességünkről.
1. Hozzávetőleg évente 25 milliárd Oreo kekszet vásárolnak a márka kedvelői: ez azt jelenti, hogy naponta 70 millió, másodpercenként pedig 800 darab fogy a kekszből szerte a világon.
2. Ha a valaha gyártott összes Oreo-t egymásra tennénk, akkor 16-szor jutnánk el a Földről a Holdra és vissza, vagy 381-szer kerülhetnénk meg a Földet az Egyenlítő mentén.
3. Az univerzum legkedveltebb, több mint 100 országban forgalmazott kekszmárkájának története 1912-re nyúlik vissza. Az első Oreo-t ebben az évben, március 6-án adták el New Yorkban. A márka innen nőtte ki magát a világ legkedveltebb kekszévé, amely ma már az Egyesült Államoktól Kínáig mindenhol jelen van, 2015 júniusától pedig a Mondelez Hungária portfóliójába is bekerült.
4. Maga az Oreo márkanév többféle eredetre is visszavezethető: a görög „domb, hegység” a keksz eredeti, domború keksz formájára, míg a másik eredetvonal szerint a francia Or, azaz arany szó a keksz eredeti aranyszínű csomagolására utal.
5. Az Oreo mintázata a márka részévé vált: a négylevelű lóherék mellett az egykori gyártó Nabisco kiváló minőséget jelképező logója is megtalálható a kekszen. Az Oreo ma is használt, klasszikus kekszmintázatát 1952-ben alkotta meg William A. Turnier.
+1: Az Oreo a legismertebb vaníliás ízben és háromféle formátumban – 44 grammos, 110 grammos és 176 grammos kiszerelésben – lesz kapható a magyarországi üzletekben.
Fotó: Europress
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!