7 meglepő dolog, amit nem tudtál X. Frigyes királyról: Dánia új uralkodója olyan menő, mint egy akcióhős

7 meglepő dolog, amit nem tudtál X. Frigyes királyról: Dánia új uralkodója olyan menő, mint egy akcióhős
Forrás: Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Új uralkodója van Dániának!

Margit újévi beszédében jelentette be a lemondását 52 év uralkodás után, ami nemcsak Dániát, de az egész világot lesokkolta. A dán monarchia fennállásának 900 (!!!) éve alatt egyébként Margit a legelső uralkodó, aki önként mondott le a trónról, és bár mindenki nagyon kíváncsi, hogy mi állhatott döntése mögött, sajnos nem indokolta meg (azóta egy nyilatkozatban elmondta, hogy miután átesett egy komoly hátműtéten tavaly februárban, elgondolkozott a jövőjéről).

Lemondásánál pedig azt is bejelentette, hogy idősebb fia, az 55 éves Frigyes követi őt a trónon, a vasárnapi nap folyamán pedig hivatalossá is tették a dolgot, II. Margit ugyanis aláírta a lemondónyilatkozatát az államtanács parlamenti ülésén, ami után Mette Frederiksen miniszterelnök a parlament erélyéről kiáltotta ki, hogy Dániának hivatalosan is új uralkodója van.

Galéria / 7 kép

7 meglepő dolog, amit nem tudtál X. Frigyes királyról: Dánia új uralkodója olyan menő, mint egy akcióhős

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!

Kép
Shopping

A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!

Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!

Kép
Sztárok

Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK

Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!

Kép
Életmód

Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz

Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!

Kép
Életmód

Ez a menyasszony ősz hajjal vonult az oltár elé - döntésével hatalmas leckét adott nekünk a szépségről!

Ez az ősz hajú menyasszony sokat tanított: nincs mit szégyellni az idő múlásán! Sarah Jessica Parker is tökéletesen egyetért vele.