Történelmi pillanat! A Vouge címlapján szoptat a híres topmodell

Történelmi pillanat! A Vouge címlapján szoptat a híres topmodell

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Vegyes érzésekkel fogadta a nagyközönség a Vogue szeptemberi címlapját, neked hogy tetszik?

Ezúttal olyan témát feszeget a brazil Vogue, ami mellet senki sem tud szó nélkül elmenni. Sajnos a szoptatás még 2016-ban is megosztja a közvéleményt, hiszen van, aki ellenzi az ilyen jellegű nyilvános megmozdulásokat, míg mások szerint ez a világ legtermészetesebb és legszebb dolga, főleg egy anya életében. Nos, most Vogue megtörte a csendet, és igazán merész anyagot készített a kétgyerekes anyukakával, Caroline Trentinivel.

A fotókat Zee Nunes készítette az első körben még állapotos kismamáról, majd nem sokkal a szülés után Caroline újra a kamera elé állt, és megszületett a szóban forgó szeptemberi címlap is, amin a modell újszülött kisfiát szoptatja.

Nézd meg a gyönyörű fotókat!

Galéria / 4 kép

A Vouge címlapján szoptat Caroline Trentini

Megnézem a galériát

Caroline egyébként már egy ideje visszavonult kifutó világától és teljesen elmerült az anyaszerepben. Ám erre a felkérésre ő sem tudott nemet mondani, mivel szívügyének érzi a nyilvános szoptatás népszerűsítését.

Neked hogy tetszik a brazil Vogue új címlapja?
Csodás! Több ilyet szeretnék látni.
Tényleg szépek a képek, de nem érzem címlapra valónak.
Nem tetszik, szerintem a szoptatás továbbra és magánügy.
Megosztom az eredményt

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!

Kép
Shopping

A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!

Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!

Kép
Sztárok

Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK

Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!

Kép
Életmód

Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz

Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!

Kép
Életmód

Ez a menyasszony ősz hajjal vonult az oltár elé - döntésével hatalmas leckét adott nekünk a szépségről!

Ez az ősz hajú menyasszony sokat tanított: nincs mit szégyellni az idő múlásán! Sarah Jessica Parker is tökéletesen egyetért vele.