Szépség
Csúnya sztori: Miközben Lady Gaga exvőlegénye ott szurkolt neki a Super Bowl-on, addig új szerelme a színpad mögött várta - FOTÓK
De hát csak szüneteltek, nem?😭😭
Még mindig van miről beszélni Lady Gaga Super Bowl-os fellépése kapcsán. Először szédületes zuhanása járta be a világsajtót, majd az alakját kritizáló kommentek számítottak a top témának az interneten, ám a legfontosabb hír eddig senkinek sem tűnt fel:
Lady Gaga bepasizott!
És ezt nem is titkolja, olyannyira nem, hogy közös fotó is készült róla és új szerelméről a Super Bowl-on. Ebben pedig az a legszomorúbb, hogy az általunk is imádott hajdani vőlegény, Taylor Kinney - akivel egyébként arról volt szó, hogy csak szünetet tartanak - ott szurkolt álmai nőjének a lelátón.
Nos, a döntés úgy tűnik végleges, vagy talán, majd Gaga is előáll a jól ismert Ross-féle "De hát szakítottunk?" mentőszöveggel, mert ezeket a fotókat már nehéz lesz kimagyarázni.
És már azt is tudjuk, hogy ki ez a pasi. Az énekesnő új választottját Christian Carinonak, aki egyébként tehetségkutató ügynök, de szemmel láthatóan több van köztük szimpla munkakapcsolatnál. A Us Weekly már tényként kezeli szerelmüket, tegnap pedig Ryan Seacrest műsorának volt a vendége Gaga, ahol a nagy kérdés elől szépen kitért az anyaszörny:
Nem is tudom! Tudod, hogy nem beszélek a szerelmi életemről, Ryan! Teljesen elpirultam. És a piros most nem megy a ruhámhoz.
- mondta Gaga.Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!