Szépség
13 éve hordja ugyanazt a csizmát Katalin hercegné
Ettől a szuper darabtól mi sem akarnánk megválni!
Tudjuk, hogy a hercegnétől egyáltalán nem áll távol a ruhák újrahasznosítása, de azon még mi is meglepődtünk, amikor felfedeztük, hogy egy olyan csizmát visel, amit már 2004-ben is hordott.
Bizony, a klasszikus formájú, csokoládébarna Penelope Chilvers csizmában 13 éve fotózták le először. Akkor Katalin még úgy öltözködött, mintha egy Ralph Lauren reklámból lépett volna elő, de ehhez is illett a lábbeli.
Abban az évben viselte miniszoknyával, inggel és egy maxikabáttal is, imádjuk ezt a szettet!
Ezután azonban évekig pihentette a hercegné a csizmát, de legalábbis nem fotózták le benne egészen tavaly áprilisig, amikor is egy három órás túra alatt viselte Bhutánban. Elképesztő, hogy még mindig milyen jó állapotban van ez a csizma, ráadásul igazán sokféleképpen hordható!
Az év végén Kanadában több alkalommal is újra láthattuk, többek között egy erdei séta alkalmával viselte.
A héten pedig megint láthattuk rajta, ezúttal egy sikkes khaki szetthez viselte, amikor meglátogatott egy farmot.
No persze előfordulhat, hogy ez már egy másik pár, vagy esetleg több is lapul belőle a hercegné szekrényében, mégis inspiráló látni, milyen sokféleképpen hordja a klasszikus lábbelit!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.