Szépség
Ki hódított meg a világ legszexibb nőjének szívét? Ezzel a férfival jár Emily Ratajkowski
A szerelmeseket a paparazzik kapták le strandolás közben.
Emily Ratajkowskit a világ legszexibb nőjeként tartják számon. És ezzel nem is tudunk vitatkozni, még női szemmel is el kell ismernünk, joggal vannak érte oda a féfiak. De hiába a sok áhítozó tekintet, júniusi címlapsztárunk szíve már foglalt.
Ráadásul már elég régóta, a pletykák szerint ugyanis a modell 2014 óta jár a titokzatos Jeff Magiddal, aki a zeneiparban tevékenykedik. És amikor egy ilyen bombázóról van szó, mint Emily, akkor valami igazi adoniszt képzelünk magunk elé, nem? Nos, ki kell ábrándítanunk mindenkit, Jeff nem az a tipikus álompasi, vagy mondjuk úgy, teljesen átlagos, de talán már Emily is tudja azt, amit minden nő csak sok pofára esés után ismer be magának: a kedves, jószívű srácot érdemes szeretni, nem a kigyúrt macsót.
Te ilyen férfit képzeltél a modell mellé?
Ritka alkalom, hogy a páros együtt mutatkozik, bár Emily erről a napról is posztolt képeket az Instagramra, csupán egyetlen képe sincs a barátjával, de a paparazzi-fotók elárulják, hogy a szépséges sztár nem volt egyedül.
Valamint azt is, hogy milyen jól elvannak egymás mellett anélkül is, hogy azt dokumentálnák a közösségi médiában – talán ez a tökéletes kapcsolat titka?
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.