Szépség
Ez a 20 éves modell alaposan felkavarta az állóvizet: nézd csak meg a szemöldökét!
Ő lesz az új Cara Delevingne?
Cara Delevingne 2011-ben pillanatok alatt világsztár lett: rengeteg világcég akarta őt modelljének, hiszen nagyon különleges vonásai vannak, a vastag szemöldökéről pedig mindenki megjegyezte az arcát. Mondhatni, 100 évvel Frida Kahlo után hozta ismét divatba a vastag szemöldököt.
A brit modell azóta szépségikon lett, most azonban itt egy új trónkövetelő: a Ciprusról származó, Londonban élő Sophia Hadjipanteli!
A 20 éves lány nem hajlandó formára igazítani vagy szedni a szemöldökét: egyszerűen csak hagyja, hogy a szőrszálai nőjenek, ahogyan akarnak. Az eredmény? Sophia Insta-sztár lett, a külseje azonban igencsak megosztja az embereket.
Úgy vélem, így sokkal jobban néz ki az arcom. Nem mindenki gondolja ezt, szerintem azonban így vagyok szebb, és kész
- nyilatkozta nemrég a modell.A modell fiatalon azért szedte a szemöldökét, sőt, egyszer még tussal is kihúzta, ami nem sikerült túl jól, s ekkor jött rá, hogy neki jól áll a sötét szemöldök – szerinte legalábbis. Azóta a hajszínénél jóval erősebbre festi a szemöldökét, szemöldökcsipeszt azonban még véletlenül sem vesz a kezébe.
Mutatjuk is Sophia különleges szemöldökét! Neked hogyan tetszik így a modell?
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
A francia nők már viselik: Ennél az elegáns rövidnadrágnál nem találsz stílusosabbat a 2024-es nyárra
Tény és való, hogy amelyik divatirányba a francia nők elindulnak, nos azt érdemes nekünk is követni.
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!