Szépség
A balettművészek vonzásában
A táncfotózás nagyasszonyának sorozatfotói pszichedelikus élményt nyújtanak.
A balett világát megfilmesítő rendezők vagy meseszerűen szépnek, fesztelennek mutatják a táncosok életét, vagy túlzottan sötétnek. Nem úgy, mint a legendás fotóriporter, Alfred Eisenstaedt sorozata, amely betekintést enged a táncpróbák szüneteibe, és amelyeken keresztül közvetlen közelről ismerhetjük meg a balett-táncosok mindennapjait, részesei lehetünk az öltözők lüktetésének és titkainak.
Ahogy a backstage-ben zajló dráma és örömtörténetek, úgy az emberi test mozgásának a megörökítése is vonzza a fotóművészeket, akik közül az egyik legelismertebb táncfotós, Lois Grünfeld. Az amerikai alkotó első számú küldetésének a tökéletes pillanatok dokumentálását tartja.
Amikor a fotóstudiómban dolgozom, mindig megkérem a táncosokat, hogy improvizáljanak, és ne begyakorolt koreográfiát adjanak elő. Ezekről sorozatfelvételeket készítek, mindegyiket 1/ 2000 zársebességgel egy másodperc alatt. A fényképezőgépemet előre fókuszálom egy olyan pontra, ahol a világítás megfelel az engem érdeklő effektusnak. Mivel térre van szükség a mozgáshoz, sosem megyek túl közel a táncosokhoz, így a mélységélesség is nagyobb. Ezáltal el tudok kapni olyan pillanatokat is, amelyeket lehetetlen lenne tudatosan megvalósítani a színpadon - Lois Greenfield.
Megkíséreltük a lehetetlent és kiválasztottuk a számunkra legkedvesebb fotográfiáit, amelyek szinte megmozdulnak...
Galéria / 13 kép
A táncfotózás nagymestere, Lois Greenfield varázslatos fotókkal meséli el, milyennek látja a balettosokat
François Prost francia fotós a híresen konzervatív szemléletű amerikai városok sztriptízbárjairól készített dokumentumfotóival hívta fel magára a figyelmet. A Gentlemen's Club című gyűjteményében szereplő bambibárok...
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!