Szépség
A Levi’s® új 700-as női farmer kollekciója megérkezett! FOTÓVERSENY: PRÓBÁLD FEL – OSZD MEG ÉS NYERJ!
Próbáld fel, fotózd le magad és nyerj egy professzionális divatfotózást!
Többek között hazaviheted új kedvencedet is, az új 700-as farmert!
Az őszi szezonban debütáló, új 700-as női farmer kollekcióhoz a Levi’s minden eddigi megszerzett tudását felhasználta. Több, mint 60 ezer nő bevonásával két éven át tartó kutató munkának köszönhetően megszületett a legújabb női farmer kollekció.
A Levi’s tervezői csapata végigutazta a világot Stockholmtól Tokióig, azt kérdezgetve a nőktől, hogy mit szeretnek kedvenc farmereikben. A tervezők optimalizálták a farmer fazonokat, melyeket integráltak új farmeranyag innovációkkal. Ennek eredményeképpen megszületett a Lot 700 széria, mely farmer család darabjai minden testalkathoz jól illeszkednek. Ez egyben azt is jelenti, hogy örökre búcsút mondhatunk a térdnél megnyúlt, alakját elvesztett farmereknek.
A Levi’s innovatív női farmer kollekciójába vetett hitét az is jól mutatja, hogy egy fotóverseny keretében a cég mindenkit arra ösztönöz, hogy próbálja fel az új női 700-as farmercsalád valamelyik darabját.
A tét nagy, hiszen az első tíz helyezett egy professzionális divatfotózást, személyenként egy Levi’s személyre szabott farmerdzsekit, egy 700-as farmert és egy pólót is nyer. A nyerteseket a beküldött fotók alapján a szakmai/kreatív zsűri választja majd ki.
Ha játszani szeretnél, nincs más dolgod, mint egy Levi’s Lot 700 női nadrágot felpróbálni, lefotózni magad benne, majd az elkészült képet feltölteni. A fotót saját nyilvános Facebook profilodra kell kiposztolni és a Levi’s magyarországi Facebook oldalán kell megosztani a következő hashtag/kettős kereszt használatával: #LadiesinLevis.
A képfeltöltéshez meg kell írnod a következő kérdésre a választ: “Mit tennél először az új Levi’s-edben?”
A játékban való részvételhez a “Felhasználási feltételeket” el kell olvasni, illetve el kell fogadni, melyet találhatsz meg.
A fotóversennyel kapcsolatos hasznos információkat a játék és Facebookon oldalán is megtalálhatod.
A versenyben 2015. szeptember 14-től egészen október 18-ig tudtok részt venni, a Levi’s Magyarország által meghatározott, résztvevő üzletekben. Az üzletek listáját.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!