Szépség
A sztárfocista tagadja, hogy botoxoltat, de a képek másról árulkodnak
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Hiába titkolta éveken keresztül függőségét David Beckham, a Dior divatbemutatón készült közeli felvételek nem hazudnak.
Miközben a sztárvilág egyik fele Londonban ünnepelte a divat nagyágyúit, addig a másik fele – köztük a 48 éves David Beckham – Miamiban a Christian Dior divatbemutatóján járt. A front row-ban ülő exfocistáról bizonyító erejű felvételek készültek a vörös szőnyeges eseményen, amelyek a szakértők szavait támasztják alá, miszerint évek óta botoxfüggő a Manchester United egykori csapatkapitánya.
A két kép között tíz év telt el, és ha jól megnézzük, láthatjuk, hogy Beckham klasszikusan jóképű, karakteres vonásait totálisan eltüntette a botoxkezelés, amelyre sok topmodell, sok színésznő mellett, úgy néz ki, hogy a futballsztár is rászokott, amit következetesen tagad, ha arról kérdezik, hogy esett-e már át szépészeti beavatkozáson.
Vajon mit és kinek akar bizonyítani homlokráncainak az eltüntetésével?
A 41 éves egykori glam modell az elmúlt húsz évben folyamatosan sokkolja rajongóit plasztikai műtét függésével, de nemrég egy török klinikán még saját magán is túltett. Felkavaró képeket mutatunk!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!
Micsoda belépő! Anya Taylor-Joy élete legszebb ruhájában lépett a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegére
A cannes-i filmfesztiválon mutatták be először Anya Taylor-Joy és Chris Hemsworth legújabb filmjét. Májusban kerül be a magyar mozikba a Furiosa: Történet a Mad Maxből!
Ők 2024 legszerencsésebb csillagjegyei: május 25-e után megváltozik az életük!
Az asztrológus szerint a Jupiter hozza el a szerencsét ezeknek a csillagjegyeknek.