Szépség
Meg fogsz lepődni! Ennyi a világ legszebb nőinek az átlagéletkora
Gyorsan tippelj egyet!
Már három évtizede minden évben megjelenik a People magazin listája, amelyben a világ legszebb hírességeit rangsorolják. Így volt 2017-ben is, amikor az év nője Julia Roberts lett, mellette pedig még felkerült a listára Reese Witherspoon, Selena Gomez, a teljes listát pedig itt találod. Idén azonban a JAMA Dermatology folyóirat nem állt meg annál, hogy végigpörgessék a listát és nyugtázzák, hogy Julia mindent vitt – immár ötödször –, tovább vizsgálták a helyezéseket, és közben valami nagyon izgalmas dologra lettek figyelmesek.
Ugyanis kiderült, sosem volt még annyira igaz a mondás, mint most – nem csak a 20 éveseké a világ. Sőt, a zsenge húszasok helyett a világ elkezdte értékelni az érett női szépséget, így lehet az, hogy a People listáján az átlagéletkor 2017-ben 38,9, míg például 1990-ben ugyanezen a listán az átlagéletkor még csak 33,2 volt.
És hogy mi ennek az oka? A kutatók szerint részben az emberek átlagéletkora is kitolódott, másrészt pedig komoly szerepe lehet ebben a jobb életkörülményeknek, és az anti-aging térnyerésének, hogy messzebb ne menjünk, elég csak annyit mondani, hogy az év legszebb nője, Julia idén ünnepli 50. születésnapját. Ha így haladunk a 40 lesz az új 30!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!