Szépség
Láttad már Al Pacino 23 éves lányát? Oliviát nem érdeklik a beszólások, büszkén vállalja plusz kilóit
Al Pacino lánya azt tervezi, hogy édesapja nyomdokaiba lép!
Al Pacino Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas olasz származású amerikai színész, a filmtörténelem egyik legmeghatározó egyénisége, ám magánéletéről már sokkal kevesebbet tudni, mint filmjeiről.
A sztár ritkán szerepel a bulvárlapok hasábjain, ennek ellenére Al Pacinót már hosszú ideje Hollywood örök agglegényeként tartják számon, ugyanis párkapcsolatai nem bizonyultak túl hosszú életűnek. Legalábbis azok, amikről tudunk. Az egyetlen kivétel a szintén olasz színésznő, Beverly D’Angelo, akivel a sztár 1997 és 2003 között élt együtt, szerelmükből pedig 2001-ben egy fiú-lány ikerpár született.
Így él most Al Pacino lánya, Olivia!
Kapcsolatuk viszont ezután megromlott, majd nem éppen békés körülmények között váltak el egymástól. Olivia Rose Pacino és Anton James Pacino már 23 évesek, rajtuk kívül pedig a színésznek van még egy lánya, a 33 éves Julie Marie Pacino, aki pedig Jan Tarranttel való románcából született, akivel 80-as évek végén rövid ideig randevúzgatott a filmcsillag.
A szövevényes magánélete ellenére Al Pacino mindegyik gyermekével jó kapcsolatot ápol, és bár nem kérnek a híres édesapjuk körüli csillogásból, azért olykor-olykor feltűnnek mellette a vörös szőnyegen. Hármójuk közül Olivia Pacino lehet az egyetlen, aki talán egyszer édesapja nyomdokai lép. A lány jelenleg is színjátszást tanul, valamint az Instagramon is igen aktív, ám jól látható, hogy nem érdeklik az elvárások. Nem akar tökéletesnek látszani, büszkén vállalja alakját és fogszabályzóját, valamint gyakran oszt meg fotókat magáról és szerelméről, Ryan Harley feltörekvő rapperről. Hogy hogyan néz ki most?
Kattints a friss képekért galériánkra!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
A francia nők már viselik: Ennél az elegáns rövidnadrágnál nem találsz stílusosabbat a 2024-es nyárra
Tény és való, hogy amelyik divatirányba a francia nők elindulnak, nos azt érdemes nekünk is követni.
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!