Szépség
Elárverezték Andy Warhol különleges kiegészítőjét
Több mint négymillió forintért kelt el Andy Warhol különleges kiegészítője, amit mindig magánál tartott, és ami éppen ezért is outfitje védjegyévé vált.
Kereken harminchárom évvel ezelőtt hunyt el a pop-art atyja, Andy Warhol. A néhai kulthős Manhattan sokszínű központjában mint alkalmazott grafikus kezdte el reklámkarrierjét, főként cipő- és más divatárureklámokat készített, amelyek később stabil anyagi hátteret nyújtottak kísérleti kalandozásaihoz. Azokhoz a feltáró kalandozásokhoz, amik a pop-art életre hívásához vezették.
Kiállítási tárggyá emelte a leghétköznapibb fogyasztási cikkeket, mint a Heinz ketchup, a Coca-Cola vagy a Campbell konzervek. Majd sorra kerültek a tömegkultúra legnagyobb sztárjai, köztük Marilyn Monroe, Elvis Presley, Jackie Kennedy, Liza Minelli vagy Mick Jagger, akikről elsőként készített polaroid portrét.
A polaroid felvételt nagyítás után vászonra szitáztatta, amit pedig a művelet előtt vagy után színesre festetett. Így kerültek aztán a magazinok címlapjaira.
Warhol szinte mindig magánál tartotta a fényképezőgépét, egy Polaroid SX-70-et, amit élete legfontosabb szereplőinek megörökítésére használt. A gép ikonikus fotó- és művészettörténeti darab
- nyilatkozta Nigel Russel, a Heritage Auction igazgatója az árverést követően.
Az árverésen egy ismeretlen vásárló több mint négymillió forintnak megfelelő dollárt fizetett az ikonikus kameráért, amit Warhol egyik közeli barátjának, az Interview Magazine alapítójának, John Wilcocknak ajándékozott a halála előtt.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!