Szépség
Angelina Jolie lassan elbújhat lánya mögött - Vivienne kiköpött mása híres édesanyjának
Sok mindent olvasni Angelina Jolie és Brad Pitt csatározásáról, és arról, hogy épp kinek hisz a világ. Ahhoz azonban semmi kétség nem fér, hogy az Oscar-díjas színésznő remek anya.
Rendre gyermekei társaságában látni, akik édesanyjuknak köszönhetően nemcsak tehetségesek, de igazán stílusosak és visszafogott személyiségek lettek. Sőt, a színésznő arra is szakít időt, hogy külön-külön is időt töltsön csemetéivel.
Most legkisebb kislánya, Vivienne társaságában kapták lencsevégre, amint egy Los Angeles-i élelmiszerboltból sétálnak ki. A 17 éves Zarah és a 15 éves Shiloh most kezdik megtalálni a saját stílusukat és egyre nőiesebbek, a 13 éves Vivienne most viszont inkább a lezser és sportos öltözéket részesíti előnyben.
Vivienne egyébként még piciként tűnt fel édesanya mellett a Demóna című filmben, amelyben Auróra hercegnőt alakította pár snitt erejééig. Állítólag híres szüleihez hasonlóan őt is a színészet vonzza, így nem lepődnénk meg, ha pár éven belül már a legnagyobb A-listás rendezők vagy éppen Angelina Jolie egyik alkotásában látnánk viszont.
A 13 esztendős leányzó külsejében is nagyon hasonlít Jolie-ra, ugyanakkor Pitt tónusait, szőke haját és kék szemét örökölte.
Ezt olvastad már?!
A JOY magazin írása.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.