Szépség
A Balenciaga és CROCS most tényleg megalkották a világ legcsúnyább cipőjét
Nehéz szavakat találni erre!
A grúz származású Demna Gvasaliaval, 2011 óta a Vetements színeiben már bőven borzolta a divatszakértők kedélyeit, hogy aztán 2015-ben a Balenciaga élére kerülve fokozza mindezt.
Demna görbe tükre innentől kezdve nagyobb luxus felszínt kapott, és elkezdte a "földi halandók" olyan hétköznapi darabjait high fashion szintre emelni, mint az IKEA táska, a nagyi bevásárlószatyra, vagy épp a CROCS papucs. Az immár tervezői csodákat, pedig játszi könnyedséggel sózta rá a gyakran feleslegesen költekező, igazi különlegességekre szomjazó felső tízezerre, ezért is nevezte el őt a Business of Fashion, a divat Robin Hoodjának.
A jó ízlés határait súroló ötletek tárháza pedig még mindig rejt magában érdekes dolgokat, ahogy azt a legfrissebb Balenciaga x CROCS kollaborációja is mutatja...
A tűsarkú CROCS bár csak a 2022-es tavasz-nyári kollekcióba került be, ettől függetlenül már most sokan kiakadtak a designer darab láttán, ami valahol nem meglepő. A pontos áráról még nem szól a fáma, de a két brand első, 2017-es kollaborációja után szinte már sejthető, hogy az egykori platform CROCS-hoz hasonlóan (átszámolva körülbelül 242 ezer forint volt) ez a darab sem lesz a világ legolcsóbb divatkreálmánya.
Ha csúnya, ha nem, a Crocs sikere azonban a sztárok közt is mérhető!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Sokkoló tünetet észlelt: Miley Cyrus ezért adta fel a vegán táplálkozást
Miley Cyrus egészen különös magyarázatot adott arra, hogy 7 év után miért is döntött így.
7 sztár, aki teljesen átformálta arccsontját - És nem feltétlenül előnyére
Van, akinek teljesen megváltozott a kisugárzása.
6 egészséges szokás, melynek segítségével felgyorsíthatod az anyagcserédet 40 felett is
Az idő előrehaladtával az anyagcsere folyamatai lelassulnak, ennek köszönhetően szinte észrevétlenül kúsznak fel a felesleges kilók. Azonban elhoztunk néhány olyan, mindennapokba beépíthető szokást, melyek segítségével felgyorsíthatod az anyagcsere-működésedet, és megszabadulhatsz a plusz kilóktól. Mutatjuk is, melyek ezek!
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?