Szépség
Ez a nő nem öregszik! Cate Blanchett 4 év után ugyanazt a ruhát viselte a vörös szőnyegen
Neked is nagyon ismerős volt Cate Blanchett cannes-i filmfesztiválon viselt fekete csipke szettje? Nos, ha igen, akkor nem tévedtél, ugyanis nem ez volt az első alkalom, hogy ezt a kreációt viselte.
Ki gondolná, hogy Cate Blanchett idén már 49 éves? Hát mi sem, főleg egy a múlt héten lezajlott cannes-i filmfesztiválon az Oscar-díjas színésznő alaposan feladta a leckét a fiatalabb generációnak. Nem volt olyan nap, hogy friss szettjével ne került volna fel a best dressed listák élére, sőt, nem túlzás azt mondani, hogy 2018-ban Cate Blanchett Cannes királynője volt.
És mint majd a következő képek bizonyítják, neki ehhez még új ruhára sincs szüksége, ugyanis Cate az egyik napra pontosan ugyanabban az fekete csipke Armani ruhában érkezett, amit 2014-ben viselt a Golden Globe-on.
Cate Blanchett cannes-i szettjét mintha láttuk volna már valahol...
Ezzel a húzásával pedig felkeltette a sajtó figyelmét, ugyanis Hollywoodban nem divat többször ugyanazt a ruhát viselni. Elizabeth Stewart, a színésznő stylistja viszont elárulta, hogy ők nem látnak semmi kivetnivalót ebben, főleg, hogy ez az Armani estélyi olyan csodásan áll Cate-nek, és szerinte más sztároknak is többször kellene így cselekednie.
De mi nem is ezen lepődtünk meg ennyire, hiszen Elizabeth-hez hasonlóan szerintünk sem ciki többször ugyanazt viselni, még Katalin hercegné is csinálja. Döbbenetünk okát inkább az adja, hogy a két képet nézegetve hamar feltűnt, Cate egyszerűen nem öregedett az elmúlt években, sőt.
Most komolyan hányan mondhatjuk el magunkról, hogy 4 év után és gond nélkül húzzuk magunkra ugyanazt a ruhát? Ohh bocs, Katalin!
Nézd meg galériánkban mit viselt még 2018-ban Cate Blanchett Cannes-ban!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!