Szépség
Catherine Deneuve túl a hetvenen is maga a francia sikk
Az YSL divatház kreatív vezetője, Anthony Vaccarello Saint Laurent szelleméhez hűen 2021-ben is elég bátor volt ahhoz, hogy ne álljon be a sorba, és egy több milliós követőtáborral rendelkező, fiatal influencer helyett egy nyolcvanhoz közeledő divatikont válasszon arcának.
A francia film nagyágyúját, Catherine Deneuve-öt és Yves Saint Laurentet kivételesen mély barátság fűzte össze, amelynek a divattervező 2008-ban bekövetkezett halála csak fizikailag vetett véget.
A nagy találkozás
A visszaemlékezések szerint az idén 78 éves színésznő alig múlt 22, amikor 1965-ben besétált az utolsó klasszikusként jegyzett tervező szalonjába, kezében egy magazinból kivágott haute couture modellnek a képével, amelyet egy nagyon várt találkozó alkalmára, II. Erzsébet királynő párizsi látogatásának tiszteletére szeretett volna megvásárolni az akkoriban szinte még ismeretlen színésznő. Ami pedig ezután történt, már divattörténelem...
A művész és múzsája
Míg a férjek és szerelmek jöttek, mentek életében, addig az egyre zűrösebb életet élő művészhez fűződő barátsága csak erősödött. Deneuve évtizedeken át volt Saint Laurent múzsája, de emellett számtalan francia filmben is - Belle de jour, La sirene du Mississippi, Liza, The Hunger - együtt dolgoztak, amelyekben a kosztümökért a divattervező felelt.
Yves Saint Laurent idén lenne 85 éves, és piszkosul büszke múzsájára, aki túl a hetvenen is maga a francia sikk. Kettejük különleges viszonyát ünnepli a divatház 2021-es tavaszi-nyári kollekciójának kampánya, amelynek arca, Catherine Deneuve.
Egy különleges tehetséggel megáldott férfi, aki arra született, hogy alkosson, és kreációival még szebbé tegye a nőket
- nyilatkozta korábban a színésznő barátjáról.
A divatház több válságot megélt fennállása óta - ennek ellenére, vagy éppen ezért mindig is élen állt a kreatív és újító energiák sodrásában. Mindig jókor és jól váltott irányt, és soha nem állt be a sorba. A jelenlegi kreatív igazgató, Anthony Vaccarello YSL szelleméhez hűen 2021-ben is elég bátor volt ahhoz, hogy egy több milliós követőtáborral rendelkező influencer helyett egy nyolcvanhoz közeledő divatikont válasszon arcának.
Azt mondják, hogy a divatvilágban csak kevesen szeretik és tisztelik annyira a nőket, mint azt egykor a provokatív életet élő divattervező tette. Múzsái között különböző korú, testalkatú és bőrszínű nőket találni, mindegyikükhöz őszintén ragaszkodott.
Kattints a galériába, és ismerd meg YSL múzsáit!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!