Szépség
D. Tóth Kriszta és Mautner Zsófi is Aranykönyv díjas
Vasárnap este a Könyvfesztivál záróeseményeként kiosztották ki az Aranykönyv díjakat az Átrium moziban. A több tízezer szavazat alapján a hazai könyvek közül D. Tóth Kriszta, Lakatos Levente, Mautner Zsófi, Leiner Laura és Hozleiter Fanny Mosolyka alkotásai lettek az idei Aranykönyv szavazás győztesei.
A Libri ötödik alkalommal indította el március közepén az szavazást, melyhez idén a Super TV2 is csatlakozott. A többfordulós szavazáson az olvasók 5 kategóriában - szépirodalom, szórakoztató irodalom, gasztronómia, gyermek- és ifjúsági irodalom, ismeretterjesztés – voksolhattak kedvenceikre, külön-külön a magyar és a külföldi művekre. A szavazás során csak a 2013-ban megjelent könyvek voltak versenyben.
A nagy érdeklődés övezte szavazáson az előre megjósolható eredmények mellett váratlan győzelmek is születtek. Leiner Laura sikerére sokan számítottak: a Szent Johanna gimi évek óta az egyik legnépszerűbb sorozat az ifjúság körében, amely tavaly is megkapta az Aranykönyv díjat. Jamie Oliver szakácskönyvének győzelme sem volt meglepő fordulat, az angol gasztroguru biztosan számíthatott az olvasók szavazataira.
Aranykönyv győztesek
Szépirodalom
- magyar: D. Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak – Bookline Könyvek
- külföldi: Matthew Quick: Napos oldal – Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Szórakoztató
- magyar: Lakatos Levente: Bomlás – Ulpius-ház Könyvkiadó Kft.
- külföldi: Dan Brown: Inferno – GABO Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.
Gasztronómia
- magyar: Mautner Zsófi: Főzőiskola - Alapfok – Libri Könyvkiadó Kft.
- külföldi: Jamie Oliver: Jamie 30 percesek – Park Könyvkiadó Kft.
Gyermek- és ifjúsági irodalom
- magyar: Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8. (1-2.) - Örökké – Ciceró Könyvstúdió Kft.
- külföldi: Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa – Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Ismeretterjesztés
- magyar: Hozleiter Fanny Mosolyka: Te döntesz – Libri Könyvkiadó Kft.
- külföldi: Nick Vujicic: Megállíthatatlan - A cselekvő hit fantasztikus ereje – Studium Plusz Könyvkiadó
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!