Karlie Kloss nem dolgozik a Victoria's Secrettel, mert túl okos hozzá?

karlie kloss
Forrás: Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Ez persze kicsit túlzás, de az indoklásából az derül ki, hogy az egyetemen tanult egy s mást, ami más megvilágításba helyezte számára a teljesen leszálkásított női testek fehérneműban vonulását. Tiszteletére összeszedtük kedvenc diplomás modelljeinket.

Karlie Kloss a minap másodszor is úgy döntött, véget vet a Victoria's Secretes karrierjének. A most 26 éves modell először 2015-ben hagyta ott a márkát, amikor felvették a New York Egyetemre, és a tanulmányaira kívánt inkább koncentrálni. Most pedig azért, mert nem fér bele számára, hogy egy olyan brandet képviseljen, amely semmilyen módon nem közvetíti az ő feminista nézeteit.

A modell egyébként feminista ismeretelméletet hallgatott a New York-i Egyetem Gallatin iskolájában, ennek végeztével jutott arra, hogy most már végleg el kell döntenie, hogy mégis milyen üzenetet szeretni továbbítani a világnak létezésével és persze munkálkodásával. Az angyalkodás pedig nagyon nem azt közvetíti, amit ő szeretne..

gif

Azért hagyom abba a munkát a Victoria's Secrettel, mert úgy érzem, tovább már nem fér bele abba a képbe, aki én vagyok. Illetve abba a képbe sem, amit én szeretnék továbbadni világszerte a fiatal nőknek arról, hogy mit jelent a szépség. Kulcsfontosságú pillanat volt ez a döntés abban, hogy mint feminista, megtaláljam a hangomat, hogy képes lehessek meghozni a saját döntéseimet, magam írni a saját történemet - tegyem ezt akár valamilyen cégen keresztül, vagy csak úgy saját magamban.

Galéria / 5 kép

Karlie Kloss, mint Victoria's Secret modell

Megnézem a galériát

A modell amúgy már régebben is aggódott amiatt, hogy nem lesz képes a saját igazságát közvetíteni, de most végre megtalálta az erőt is magában, hogy lelkismerete szerint cselekedjen, és képes legyen teljes magabiztossággal (mind a 187 centijével - ezt ő maga emelte ki egy interjúban) önmagát adni.

Diplomás modellek

Arról, hogy Karlie bekerült az egyetemre, a pletykalapok eléggé egysíkúan közvetítettek, természetesen majdnem mind a "mellek vs. ész" témakörben, választó kérdéssé, mintegy ellentétpárrá redukálva a két dolgot . Valójában sok modell továbbtanul, van, aki párhuzamosan a modellekdéssel (mint a világhírű magyar modell, Adamik Luca) van, aki pedig azután, hogy már kellő egzisztenciát teremtett magának (mint például főszerkesztőnk, Ribánszky Ágota).

Lássuk hát néhány olyan modellt, akik egyetemi diplmával rendelkeznek! (Válogatásunk teljesen önkényes, rajtuk kívül rengeteg modell járt vagy jár ma is egyetemre!)

Galéria / 10 kép

Topmodellek top diplomával

Megnézem a galériát

Sztárok eredeti szakmái

Van néhány világsztár, akiről sosem gondoltad volna, hogy egyetemre járt. Ahogyan azt is fura elképezlni, hogy aki ma a vörös szőnyegen parádézik, egyszer tűznyelő vagy mondjuk építőmunkás volt. Pedig van ilyen!

Tovább olvasok

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

6 csillagjegy, akit elhagy a szerencse a májusi újhold idején

Ezek a csillagjegyek nem fogják szeretni az újholdat májusban.

Kép
Életmód

Hihetetlen, de igaz! 3 gyümölcs, ami segít eltűntetni a hasi zsírpárnákat

Ezek a gyümölcsök nemcsak finomak, hanem szuper hatással vannak az egyik legkritikusabb pontunkra is.

Kép
Sztárok

Nem is egy, rögtön három Omegát villantott Barry Keoghan a Met-gálán

Az ír színész mindkét csuklójára, de még mellényzsebébe is jutott egy különleges darab. Azért a többiek sem spóroltak.

Kép
Sztárok

Mesébe illő! Íme a 10 legszebb Vera Wang esküvői ruha, amit sztárok viseltek

Vera Wang neve már teljesen összefonódott az esküvői divattal: ő diktálja a trendeket. Nem véletlen, hogy a sztárok is vele tervezteti meg esküvői ruháikat. Mutatjuk a 10 legszebb ruháját!

Kép
Sztárok

Eljegyezték A Bridgerton család sztárját: hatalmas gyémántgyűrűt kapott - FOTÓ

A MET-gálán jelentette be A Bridgerton család gyönyörű színésznője, hogy eljegyezték! Gyémántgyűrűjéről senki nem tudta levenni a szemét.

Kép
Stílus

Most ezek a legnépszerűbbek: 5 sportcipő, amit imádnak a stílusos nők 2024-ben

Nem kell félni! Ugyanis idén se maradunk menő sportcipők nélkül!