Szépség
Elkeserítő hírek érkeztek Erzsébet királynő egészségi állapotáról - Már imádott kutyáit sem tudja levinni sétálni
Egy alkalmazott elárulta, milyen egészségi állapotban van most a királynő.
Erzsébet királynő számára a 2022-es év izgalmas eseményt hoz magával, hiszen idén ünnepli platina jubileumát, azaz uralkodásának 70. évfordulóját. Az eseményre persze már gőzerőkkel készül a királyi család, de az egyelőre még kérdéses, hogy Harry és Meghan ellátogatnak-e az ünnepélyre:
A királynő egészségügyi állapotáról ráadásul az utóbbi időben több ijesztő hír is érkezett. Nem elég, hogy II. Erzsébet számára lelkileg nehéz év volt 2021, ezen túl nemrég pozitív lett a COVID-tesztje, ráadásul kénytelen volt átköltözni Windsorba, mert egészsége miatt már nem bírta az oda-vissza utazgatást a Buckingham-palotába.
Most pedig kiderült, hogy Erzsébet királynő egyre nehezebben mozog, ami azt jelenti, hogy már imádott kiskutyáit sem tudja kivinni sétálni. Míg korábban imádott velük lenni a szabadban, és ezt a feladatot nem szívesen adta át alkalmazottainak, addig mostanra már kénytelen volt így tenni. A dolgozók elmondása szerint azóta nem tudta levinni őket közös sétára, mióta októberben kijött a kórházból, mert egyre nehézkesebben tud mozogni.
[A királynő] nincs túl jól. Általában imádott corgijaihoz fordul a krízishelyzetekben, stresszes időszakokban, és Fülöp herceg betegségét, majd halálát követően minden nap kivitte őket sétálni.
- nyilatkozta egy dolgozó a The Sunnak.Azóta viszont egyszer sem. Egyébként Erzsébet királynő a Nemzetközösségek napján sem tudott megjelenni, mert a Londonba való utazás, valamint maga a rendezvény túl nagy igénybevétel lett volna számára. Tavaly már megtiltották neki egészsége miatt, hogy lovagoljon, ami szintén rosszul érintette, hiszen ez volt egyik kedvenc hobbija, valamint az alkoholfogyasztással is fel kellett hagynia.
Bár most már többet pihen, egyébként így telik egy átlagos napja:
A JOY magazin írása.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!