Szépség
Lezárult egy korszak! Erzsébet királynő sosem költözik vissza a Buckingham-palotába, jó oka van rá
Nem véletlenül döntött így.
A Buckingham-palota 1837 óra a mindenkori brit uralkodó egyik legfontosabb lakhelye, ami London belvárosában található. Az épület nemcsak emiatt számít jelentősnek, hanem azért is, mert hivatalos események színtere, gyülekezőhelyként szolgál bizonyos ünnepeken és persze kedvelt turistacélpont is.
Erzsébet királynő nagyjából 2 évvel ezelőtt költözött ki a palotából, amikor a koronavírus-járvány elkezdődött, hiszen a nyüzsgő belvárosban sokkal nagyobb esélye volt arra, hogy elkapja a betegséget, mint a Berkshire megyében található Windsorban. De nemcsak ezért hagyta el a fedélzetet az uralkodónő, hanem azért is, mert 369 millió font értékű felújításon esik át a palota, ami 2027-ben fejeződik majd be.
A királynő egyáltalán nem tervezi visszatérését a Buckingham-palotába, azért sem, mert nemrég átesett a koronavírus-fertőzésen és bár a hírek szerint sikerült leküzdenie a betegséget, a 95 éves II. Erzsébet egyre nehezebben mozog, egy ideje bottal jár. Már nem szeretne túl sokat utazni egyik helyről a másikra, így ezért is döntött a költözés mellett.
És ezt olvastad már?
Az JOY magazin írása.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!