Szépség
Ajjaj! Kiderült, hogy mit jelentenek a fehér csíkok a csirkemellen
Vigyázat, lehet, hogy ezután le fogsz szokni a csirkemellről‼
Évek óta terjed a neten az egyik ismert állatjogi aktivista csoport videója, melyben megpróbálják felhívni az emberek figyelmét arra, hogy kétszer is gondoljuk meg, mielőtt csirke kerülne otthon az asztalra, főleg, ha azon fehér csíkozást látunk. Ez ugyanis egy olyan izombetegség tünete, ami csupán néhány éve ütötte fel a fejét a szárnyasoknál.
Először egy 2013-as olasz tanulmány foglalkozott a témával, mely szerint ez a szövődmény 224%-al emeli a zsírtartalmat a csirkében és csökkenti a fehérjetartalmát, majd még ugyanebben az évben született még egy kutatás, mely összefüggést talált a növekvő zsírszázalék, a csökkenő proteinszázalék és a fehér csíkok között.
Szinte biztos, hogy már te is vásároltál egy ilyen húst, hisz az elmúlt években egyre nagyobb arányban üti fel a fejét ez az izombetegség a szárnyasoknál, tavaly 285 tesztelt madárból 96 százalék volt fehér csíkos.
És hogy ártalmas-e az egészségünkre az ilyen hús?
Nos, egyelőre kár lenne bárkit is megrémiszteni, de az biztos, hogy ez az állapot ront a hús minőségén, befolyásolja a pácok beszívódását, és akár a hőkezelésre, főzésre is máshogy reagálhat.
A baromfikutatók pedig úgy vélik, ez az egész nem más, mint egyszerű kereslet-kínálat, hiszen egy átlagos amerikai több mint 40 kiló csirkét eszik meg egy évben, és ez a szám csak növekszik. A nagy kereslet pedig arra ösztönözi a gazdákat, hogy minél nagyobb állatokat neveljenek a lehető legrövidebb idő alatt. 1950-ben egy 70 napos madár 1,5 kg-ot nyomott, míg ma egy 47 napos súlya majdnem eléri a 3 kilót. Ettől függetlenül Jaclyn London, a Good Housekeeping Institute élelmezési vezetője még mindig azt mondja, hogy a szárnyasok kis százalékát érinti a fehér barázdabetegség, ami egyébként is semmiféle egészségügyi veszéllyel nem jár, a csirkemell továbbra is a legjobb választás egész eddig, míg nem rántott vagy bő olajban sült.
És ezt láttad már?
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.