Szépség
Ezzel a megható szokással emlékeznek fiai Lady Dianára
Ma van a 22. évfordulója annak, hogy Diana hercegné életét vesztette egy balesetben. Fiai ezzel a nemes gesztussal tisztelegnek édesanyjuk előtt, akitől már kiskorukban megtanulták, mi fontos igazán.
Augusztus 31-én van a 22. évfordulója annak, hogy Diana walesi hercegné, ahogy a köznép hívta, Lady Diana, a szívek királynője életét vesztette egy autóbalesetben.
Diana és Károly herceg története igazi 20. századi tündérmeseként indult - a norfolki nemesi család leánya (grófi családból származott) és a brit trónörökös házassága azonban botránysorozattal végződött, a történelem talán legimádottabb celebritásának élete pedig egy tragédiával, ami körül máig összeesküvés elméletek keringenek. (Sokan a királyi család bosszújáról és egyéb merényletekről beszéltek. Ahogyan egyébként Lady Di korábbi szeretője halálával kapcsolatban is: Barry Mannakee a királyi testőrség tagja volt, elbocsátották, majd három hétre egy balesetben életét vesztette.)
Tündérmese helyett szenvedés
1981. július 29-án keltek egybe Károly herceggel, aki akkor már majdnem 33 éves volt, így a család egy ideje erősen presszinálta a házasságra. Az esküvő után Diana egyszerre az egyik legtöbbett fotózott híresség lett, aki ahelyett, hogy élvezte volna a hercegnéi létet, szenvedett a királyi család merev protokollrendszerétől. 1984-re kialakult depresszióját az sem segítette, hogy férje a frigy után sem szüntette meg viszonyát Camilla Parker Bowlesszal, akivel 1970-ben ismerkedett meg, majd a 80-as évek elején újra találkoztak és össze is akartak házasodni, de a királyi család nem tartotta megfelelő partnernek.
Diananának öngyilkossági kísérletei is voltak és étkezési zavarokkal is küzdött, de ebből mit sem látott a nagyvilág: a jótékonykodó, világ sorsát szívén viselő gyönyörű hercegnét látták csak, akinek bizonyára tökéletes az élete. A királyi pár 1992-ben költözött külön, de válásukat csak 1996-ban mondták ki. Diana 1995-ös, elhíresült interjújában elárulta, hogy "Igazából hárman voltunk ebben a házasságban, és ez egy kicsit sok volt".
Diana a válás után sem tűnt el, sőt népszerűbb volt mint valaha, szinte mindenhová lesifotósok követték. 1997. augusztus 31-én is, amikor előlük menekülve akkori kedvesével, az egyitpomi milliárdos Dodi al-Fayeddel egy párizsi aluljáró pillérének csapódtak autójukkal, és mindketten életüket vesztették. Az autót vezető sofőr is meghalt, csak Diana testőre maradt életben. Halála mélységesen megrázta Nagy-Britannia és a világ népét, temetésén több millió ember vett részt, alakja azóta is egyfajta szimbólum, neve egyet jelent az időtlen eleganciával, az emberek szeretetével és a humanitárius cselekdetekkel.
Lady Di emléke örökké él
Elton John dala, a Candle in the Wind/Goodby England's Rose, amelyet a temetésen énekelt, minden idők legjobban eladott kislemeze lett. Diana életéről született már film és zenemű is, a Hyde parkban egy szökőkút őrzi emlékét, világszerte (hazánkban is) emeltek emlékműveket és szobrokat tiszteletére. 2020-ban pedig a Broadwayen debütál a róla szóló musical.
Fiai így emlékeznek rá
"Minden évben együtt töltik ezt a napot és Dianáról beszélgetnek. Olyan kis emlékekről, amelyek azóta is megnevettetik őket - mesélte egy bennfentes. - A közös síelésekről, a vidámparki bolondozásokról, ilyesmikről."
Illetve arról, hogyan tartsák életben Diana legfotnosabb ügyét, a jótékonysági munkát. "Azon brainstormingolnak, hogyan tudják legjobban folytatni a jótékonysági munkákat. Hogy másokon segítsenek és jó példával járjanak elől a kevésbé szerencsések számára, ez a legontosabb örökség, amit édesanyjuk rájuk hagyott."
Különösen Harry herceg az, aki édesanyjuk példáját követi, tinédzser kora óta rengeteg helyen fordul meg a világban jótékonysági céllal. Nemrég a Meghan Markle-lal közös instagramján, a Sussex Royalon tettek ki egy idézetet az egykori hercegnétől, ami így szólt:
Tégy kedves gesztusokat anélkül, hogy viszonzást várnál, biztonságban annak tudata által, hogy egy nap talán valaki ugyanezt feléd is megteszi.
Meghan és Harry nemrég kitalálták, hogy minden hónapban más jótékony szervezetet vagy embert fognak bekövetni, hogy ezzel is felhívják a világ (vagy legalábbis az őket követők) figyelmét arra a rengeteg problémára, ami a bolygónkon van, és amelyeken ezek a szervezetek segíteni próbálnak. Egyébként a négyesfogatnak mindezek fölött van egy közös jótékonysági szervezete, a The Royal Foundation, amelyet két úton visznek tovább. Harry és William egy ideje nem voltak közös nevezőn, a bennfentesek szerint a bajok akkor kezdődtek, amikor a fivér lassabb tempóra szólította fel öccsét Meghan Markle-lal. Állítólag olyan szintig is eljutottak, amikor szóba sem álltak egymással, de Diana halálának évfordulóján mindezt félreteszik, és együtt tisztelegnek édesanyjuk emléke előtt.
Diana jótékonysági munkái
A hercegné azt nyilatkozta egyszer, hogy ott akar lenni, ahol szenvedést lát, hogy megpróbáljon változtatni ezen. Rengeteg egészségügyi programot támogatott, sok alapítvánnyal még több kórház létrehozásában segédkezett. Az 1980-as években kezdett segíteni a HIV betegeken, munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csökkentenjen a betegséghez tapast tabu és stigma.
Sokakkal ellentétben nem félt testi kontaktusba lépni a fertőzöttekkel, például kezet fogott velük és megölelte őket. Akkoriban az AIDS még egy friss betegség volt, sokan hitták, hogy érintéssel is terjed (egyébként nem), legtöbben hozzá sem mertek érni egy HIV fertőzötthöz Világszerte nyitott még AIDS központokat, a HALO Trust patrónusa volt (ez a szervezet háború után maradt romokat és például aknákat számol fel), promótálta a Vöröskeresztet, halála előtt nem sokkal a háború által frissen sújtott Bosznia-Hercegovinában is járt. Rengeteget utazott, látogatott meg leprásokat kezelő- és egyéb kórházakat, szinte nem volt olyan terület a gyermekleukémiától kezdve a menekültügyig, amelynek érdekében ne szólalt volna fel, ne támogatta volna.
Diana mint stílusikon
Diana nemcsak jótékonysági munkáival lopta be magát az emberek szívéve, de szépségével és stílusával is. A divatvilág is ikonjának tartja, és mivel most újra bekacsintott a 80-as és 90-es évek az öltözködésben, Diana kedvenc ruhái is ismét nagyon divatosak lettek. Hogy melyek ezek?
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Életmód
10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Nem is egy, rögtön három Omegát villantott Barry Keoghan a Met-gálán
Az ír színész mindkét csuklójára, de még mellényzsebébe is jutott egy különleges darab. Azért a többiek sem spóroltak.
Mesébe illő! Íme a 10 legszebb Vera Wang esküvői ruha, amit sztárok viseltek
Vera Wang neve már teljesen összefonódott az esküvői divattal: ő diktálja a trendeket. Nem véletlen, hogy a sztárok is vele tervezteti meg esküvői ruháikat. Mutatjuk a 10 legszebb ruháját!
Eljegyezték A Bridgerton család sztárját: hatalmas gyémántgyűrűt kapott - FOTÓ
A MET-gálán jelentette be A Bridgerton család gyönyörű színésznője, hogy eljegyezték! Gyémántgyűrűjéről senki nem tudta levenni a szemét.
Most ezek a legnépszerűbbek: 5 sportcipő, amit imádnak a stílusos nők 2024-ben
Nem kell félni! Ugyanis idén se maradunk menő sportcipők nélkül!
A stílus tényleg kortalan! Jane Fonda 86 évesen is bevállalt egy ilyen vad trendet
Jane Fonda bátran mondott igent az idei év egyik nagy visszatérőjére és milyen jól tette!
7 hihetetlenül gyakori tápanyag- és vitaminhiány: a B12 hiányától sokan szenvednek, lehet, hogy nem is tudnak róla!
Bár a legtöbb alapvető tápanyagot a kiegyensúlyozott étrend fogyasztása segítségével be tudjuk juttatni a szervezetünkbe, a nyugati étrendből hiányzik néhány rendkívül fontos tápanyag és ásványi anyag. Mutatjuk, mely tápanyaghiányok a leggyakoribbak!