Szépség
2018 az ő évük lesz: 3 feltörekvő márka, amiért már most rajong a divatszakma
Nem csak a trendek szaporodnak, hanem a márkák is.
Szerencsére minden évre, sőt minden szezonra jut egy-egy olyan új, ám szemrevaló márka, aminek a divatmogulok is nagy jövőt jósolnak. A sikerhez sokszor elég egy celeb, aki valamelyik rohangálós napján végiglejt a feltörekvő, tehetséges kis csapat valamelyik kreációjában, és persze az se hátrány ha a közösségi oldalakon is jól pörgetik a lapokat.
Pár jó poszt már félsiker, onnan pedig már csak néhány lépés az influencerek tábora, akik örömmel bólintanak rá mindenre, ami akár már nyomokban is hordoz magában egy kis éltethető-fantáziát.
A kiegészítők környékén nézelődtünk!
1.) A brit C.Nicol luxustáskáit egyre többen imádják, ami elég ígéretesen hangzik, hiszen a februári divathét után kerültek fel csak igazán trend-radarra.
2.) A cipőkből sosem elég elvén haladva következzen egy újabb márka, aminek papucs-surranói már most is a kedvencek táborában vannak. A koreai Yuul Yie lábbelijeit sokan a gyöngyös, vagy a fémes részletei miatt imádják annyira.
3.) Mercedes Salazar, minden bizonnyal a divatkedvelők egyre növekvő merészségét célozta meg. A kolumbiai tervező fülbevalóira mindent lehet mondani, de azt nem, hogy unalmasak.
whowhatwear.co.uk
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
A francia nők már viselik: Ennél az elegáns rövidnadrágnál nem találsz stílusosabbat a 2024-es nyárra
Tény és való, hogy amelyik divatirányba a francia nők elindulnak, nos azt érdemes nekünk is követni.
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!