Fess tojást az idei trend szerint – útmutató, amit inkább ne csinálj!

Fess tojást az idei trend szerint – útmutató, amit inkább ne csinálj!
Forrás: pinterest

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Ahogyan az öltözködésnek, lakberendezésnek vagy akár a virágkötésnek, úgy az ünnepi dekorációknak is megvannak a maga trendjei. Míg pár évvel ezelőtt a tojásfestési technikák között a galaxisos, addig tavaly az unikornisos és a márványos hímes tojások mentek nagyot, úgy tűnik, idén továbbra is a kőhatású darabok hódítanak, így mi is tettünk velük egy próbát. Csakhogy óriási problémába ütköztünk!

A márvány-, vagy ha úgy tetszik gránithatás, idén ugyan megmaradt, a kivitelezése azonban változott. Míg korábban a márványozást egy tál vízbe csepegtetett körömlakkal érhettük el, addig idén egy jóval egészségesebb trükköt vetettek be a pinterest nagyágyúi, akik szőlőlé és ecet segítségével állították elő meseszép darabjaikat. Én személy szerint első ránézésre beléjük szerettem. Csakhogy van egy kis bibi: a neten található útmutatók szerint, ez a tojás kivitelezhetetlen!

A tutoriál ezt írta:

Hozzávalók: tojás, kékszőlőlé, ecet, papírtörlő, acél, vagy üvegtál

Elkészítése: Fújd ki a tojást. Egy tálba önts egy rész szőlőlevet, és egy rész ecetet. A kifújt tojások sajnos lebegnek a vízen, de ne aggódj emiatt, hiszen nem kell, hogy egységes, homogén legyen rajtuk a festés. Néha elég, ha megforgatod őket, majd hagyd állni a tojásokat a lében, egy éjszakán át, és persze ha főtt tojással dolgozol, azzal is ugyanígy járj el. Reggel vedd ki őket a festékből, óvatosan itasd le róluk a festéket egy papírtörlővel, és voilá!

Egyszerűen hangzik igaz? A tojások külleme mellett, ez volt a másik ok, ami miatt belevágtam. Mindent az útmutató szerint készítettem, reggel mégis amikor felkeltem, az alábbi kép és valami istentelen ecetszag fogadott a konyhában.

Kép
forrás: Nóri

Jó pár év DIY rutinnal a hátam mögött, nem tagadom ritkán van, hogy elrontok valamit. Pláne nem ennyire. Sőt legtöbbször már akkor tudom, hogy milyen lesz a végeredmény, legyen az akár szuper, vagy szuper béna, ha még csak olvasom az elkészítésének leírását. Most mégis kifogott rajtam ez a fránya tojás, ami egyetlen dolognak volt köszönhető: a felületes útmutatónak.

Kőhatású húsvéti tojások
forrás: pinterest
Kőhatású húsvéti tojások

Ha te is a pinterestről, vagy egyéb neten keringő tutoriálból készítenéd idén a hímes tojásokat, az alábbi tanácsokat adnám neked.

  • Ha valami nem egyértelmű, kérdezz, kutass, míg nem lesz teljesen egyértelmű, mit és hogyan kell csinálnod. Én éppen azzal rontottam el a feladatot, hogy nem kérdeztem, nem néztem utána, és pláne nem gondolkodtam. A leírás nem írta például, hogy csak fehér tojást használhatok, mert csak azt fogja majd be a festék - nem mintha ez már bármit is számítana -, nem írta, hogy hány százalékos ecetet használjak stb. Igazából totálisan elsiklott a lépések felett, aminek az lett az eredménye, hogy elpazaroltam egy csomó tojást, pénzt, időt és energiát.

  • Ne feltétlenül az alapján válassz ki tehát valamit, hogy mennyire egyszerű és rövid az elkészítése, mert ez nem jelenti azt, hogy működik is. Sőt!

  • Mindig gondold át fejben, lépésről lépésre a fázisokat, mielőtt belevágnál.

  • Keress olyan diy anyagokat, amit fotókon, vagy videón, lépésről lépésre bemutatnak – így nagyobb eséllyel működnek is.

  • Ha van már egy olyan technika, festék, vagy eszköz, amit ismersz, és ki tudod váltani vele a rizikós ismeretlent amikor nem akarsz kockáztatni, használd azokat!

Ha pedig inspirációra van szükséged, nézd végig a galériánkat!

Galéria / 8 kép

8 csodaszép mód, ahogy idén dekorálhatod a húsvéti tojásokat

Megnézem a galériát

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben

Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?

Kép
Életmód

Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei

Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!

Kép
Életmód

14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló

Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.

Kép
Életmód

6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba

Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!

Kép
Életmód

9 film, ami ragyogást hoz az életedbe

Van vidámság, de szatíra és horror is: ezek a legjobb napfényes filmalkotások.

Kép
Szépség

A vásárlók szerint ez minden idők legjobb hidratáló hajmaszkja: Jennifer Lopez és Ariana Grande is ezt használja!

Egyenesen a legstílusosabb sztárok ajánlásával: ez a hajmaszk puhává, fényessé varázsolja a hajat, miközben extrán táplálja is!