Fesztiválnapló: Lendvai Lilla #8

Fesztiválnapló: Lendvai Lilla #8

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Sziasztok, Lendvai Lilla vagyok, stylist és fesztiválőrült. Imádom a szabad hangulatot, a sokféle embert és látni azt, hogy ilyenkor minden impressziót megvalósíthatunk az öltözködésben. Ez az én szenvedélyem! A Balaton Sound után most a Sziget Fesztiválról jelentek nektek, lessetek bele egy stylist fesztiválmindennapjaiba!


Szombat


Szombati naphoz érkeztünk, tegnap még azt sem tudtam, hogy milyen nap van, ma pedig azon gondolkodom, hogy már csak egy nap van ezen kívül, és egy évet várni kell. Szomorú minden szempontból. Lett egy ötletem. Minden nap fesztivál lesz és minden nap úgy öltözöm majd fel, azzal a kreativitással és azzal a szabadsággal, ahogy a fesztiválokon teszem. Ugyanis nekem sem mindig megy, én is néha napján korlátok között találom magam. A mai napunk mottója az legyen, hogy mindenki vegye fel azt, amiben igazán önmaga. Próbáljuk ezt elfogadni és megtartani örökre. A mai programajánlóm pedig két nagy kedvencem, akik alapjában véve minden magyar fesztivál résztvevői (kis túlzással persze): The Parov Stelar Band és Dub FX. Találkozzunk az első sorban!

Galéria / 5 kép

InStyle - Fesztiválnapló: Lendvai Lilla #8

Megnézem a galériát



Kattints a fotóra még több részletért!

Ezt viselem:


  • Napszemüveg: Gant by Michael Bastian
  • Fülbevaló: Reserved
  • Nyaklánc: Fashion Against the Aids/H&M
  • Ruha: Divided/H&M
  • Vászontáska: We Love Budapest
  • Sportcipő: New Balance

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

A 7 legjobb strand a Balaton partján, amivel nem lőhetsz mellé

Ezekben a helyszínekben tuti nem fogsz csalódni!

Kép
Sztárok

Katie Holmes bemutatja: ha nyárra csak egy új cipőt vennél, akkor ez legyen az

Szinte már alig vártuk, hogy Katie Holmes újabb stílustippel örvendeztessen meg minket.

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!

Kép
Shopping

A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!

Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!

Kép
Sztárok

Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK

Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!

Kép
Életmód

Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot

A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!