Egyes személyek szerint – és számos álmok kal foglalkozó kutató szerint is – így dolgozzuk fel velünk a történteket, lelki problémákat, de a problémamegoldásban és az emlékezésben is fontos szerepük van az álmok nak. Ám, ami a mélyebb jelentésüket illeti, már egy egészen más megközelítést követel. Bizonyos álmok , főleg, amelyek mély nyomot hagynak bennünk ugyanis a legtöbbször jeleznek számunkra, még akkor is, ha alapvetően nem érthető elsőre a cselekményük. Az álmok többségében szimbolikát is fel lehet fedezni. Ilyen például a halál módja, amely nem feltétlen magára a halálra utal, hanem egy mélyen elnyomott, lelki problémára. A következő válogatásban most ezeknek a jelentéseit gyűjtöttük össze. Lássuk! Van, amelyik baljóslatú: ezt jelenti álmodban, milyen módon halsz meg Tűz által A tűz sokszor egyfajta megtisztulást, lezárást jelent. Éppen ezért, ha álmodban tűz általi halált élsz át, valószínű jó ideje ragaszkodtál valami számodra nehéz vagy toxikus dologhoz, esetleg személyhez. Ám végre elérkezett az idő, hogy az utolsó szálat is elvágd. Bár nehezen éled meg, a lelked és a tested egyfajta újjászületésen megy keresztül. Vízbefulladás Lehet klisés, de a vízbefulladás a jelenlegi helyzetedre utal. Pontosabban arra a számodra nehéz és visszahúzó dologra, amely nem engedi, hogy fejlődj vagy boldog legyél. Ez általában egy unalmas munkát vagy egy boldogtalan kapcsolatot jelent. Valószínű már érzed, hogy valami nem jó, de még próbálod elfojtani, ami azt eredményezi, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedsz az önmagadnak való hazugságban. Gyilkosság által Az erőszakos, más keze általi halál egy konkrét személlyel való kapcsolatra utalhat. Fontos megfigyelni a nemét, az alakját és az indítékát is. Ha nem is vagy konkrét konfliktusban senkivel, valamelyik kapcsolatod minősége nagyon is kihat az életed bizonyos területeire. Jobb utána járni, kiről is van szó. Vadállat által Az ilyen vad és brutális álom azt jelenti, hogy nem vagy rendben önmagaddal. Szeretnél más lenni, mást csinálni, de a társadalmi elvárások, vagy a környezeted miatt nem mersz lépni és azt tenni, amit szeretnél. Vívódsz és a benned lakozó másik ÉN szinte folyamatosan ki akar törni. Kérdés csak az, miért nem engeded? Autóbaleset Ha többször álmodtál már autóbalesettel, az egyáltalán nem véletlen. Ez ugyanis arra utal, hogy az átlagosnál több stressz éri a munkádban vagy a magánéletedben. Ez a típusú álom vészcsengő, ugyanis, ha nem kezdesz el lassítani, az egészségedre fog rámenni ez a sok szorongás, ami benned van. A félelmek is visszatérhetnek az álmaidban: 5 visszatérő félelem, aminek megdöbbentő jelentése van az álmokban Teljesen egyedül vagy egy végeláthatatlan helyen A magánytól való félelem sok mindenkiben ott van. Ám azokra az emberekre ez hatványozottan igaz, akik hosszú ideje élnek kapcsolatban vagy kapcsolatból kapcsolatba léptek eddigi életük során. Ez az álom nem azt jelenti, hogy ez vár az illetőre, sokkal inkább azt, hogy ideje önállóvá válnia és nem függni másoktól. A magány ugyanis nem azzal egyenlő, hogy együtt vagyunk-e valakivel, avagy sem. Elnyel a sötétség A legtöbbet ezt is a magánnyal próbálnák összefüggésbe hozni, pedig semmi köze hozzá. Ez az álomtípus sokszor azt jelenti, hogy túl sok minden van rajtad, túl sok mindent vállalsz be, ami szó szerint annyira leterhel, hogy olyan érzésed van, mintha egy futóhomok akarna elnyelni. Ám érdekes módon azért nem mersz megszabadulni néhány feladattól, nehogy gyengének vagy kevésnek tartsanak. Ideje picit önzőbbnek lenni és magadra is több időt szánni. Felfal egy állat Nem, nem az állattól való félelem a jelentése! Az állat itt egy személyt szimbolizál, aki teljesen rád telepedett. Akár a munkádról van szó, akár a magánéletedről ne félj neki nemet mondani. Ne hagyd, hogy elszívja az erőd és az energiáid. Légy bátor és állj ki magadért! Nem tudsz sikítani Ez azt jelenti, hogy nem mered kimondani, ami benned van. Nem mersz hangot adni az ötleteidnek és a saját kreativitásodnak. Ez többnyire egy elnyomó főnök vagy egy manipulatív kolléga miatt lehet, akik elhitették veled, hogy minden rossz, amit te találsz ki. Ez nem így van! Igenis adj hangot saját magadnak! Nem tudsz lépni Már régóta motoszkál benned, hogy felmondj vagy szakíts a pároddal. A lényeg az, hogy az a helyzet, amiben vagy, visszahúz és leszív. Ezt pedig te is felismerted csak nem mersz előrelépni ebben. Egyrészt, mert a megszokás rabja lettél, másrészt túl önérzetes vagy és nem akarod megbántani azt, akire hatással lenne a döntésed. Olyan azonban sosem lesz, hogy mindenkinek jó, úgyhogy cselekedj! A JOY magazin írása.