Szépség
Így még sosem láttad! Gal Gadot új frizuráját egyenesen imádjuk
Úgy tűnik, Gal Gadot nem tud hibázni és neki még ez is hihetetlenül jól áll!
Novemberben vált bizonyossá a korábbi pletyka, miszerint a Marc Webb által rendezett Hófehérke és a hét törpe című, újabb élőszereplős feldolgozásban a Gonosz királynőt a Wonder Womanként világhírűvé vált Gal Gadot alakítja majd. A júniusban harmadszor is anyai örömök elé néző színésznő pedig egy percig sem tétlenkedik, a sok forgatás mellett egy szuper címlapsztorira is volt ideje és nemcsak híresen irigylésre méltó alakját mutatta az amerikai InStyle legfrissebb februári számában, hanem új frizuráját is.
A 36 éves izraeli származású színésznő eddigi megszokott tincsei mellé most, a celebhölgyek körében egyre népszerűbb frufrut is bevállalt, és meg kell hagyni, hogy bomba jól áll neki ez az apró kis változtatás.
A Hófehérke mellett már több készülő produkció kapcsán is felmerült Gal neve, a Heart of Stone forgatása például már elkezdődött, de Kleopátraként is láthatjuk majd - amihez nem mellesleg már csak tesztnek is jó ez a haj - és a Wonder Woman 3 sem már csak egy terv a stúdió fiókjában.
Az előre tervezett, ám a vírus miatt eltolt 2020-as októberi megjelenés után pedig idén február 17-én kerül a hazai mozikba legújabb, Halál a Níluson című filmje, amit Agatha Christie 1937-es azonos című regénye alapján Kenneth Branagh rendezett. Így búcsúzóul mutatjuk is a film előzetesét ha esetleg még nem láttad volna...
És ezt láttad már?
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Életmód
10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
A 7 legjobb strand a Balaton partján, amivel nem lőhetsz mellé
Ezekben a helyszínekben tuti nem fogsz csalódni!
Katie Holmes bemutatja: ha nyárra csak egy új cipőt vennél, akkor ez legyen az
Szinte már alig vártuk, hogy Katie Holmes újabb stílustippel örvendeztessen meg minket.
Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban
A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!
A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!
Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!
Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK
Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!
Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot
A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!