Szépség
Gombold újra: Interjú a NUBU tervezőtrióval
Exkluzív interjú a Gombold újra! Közép-Európa kortárs öltözéktervezői pályázat “Oldhands öltözék” kategóriájának győzteseivel. Ismerjétek meg Garam Juditot, Kovács Adélt és Hajdu Anettet, azaz a NUBU tervezőcsapatát, akik BAO BAO elnevezésű kollekciójukkal nyerték el a zsűri tetszését.
Anett: Az egyetemre való bekerülésem előtt már tudatosan készültem arra, hogy dizájner legyek. :) A dizájnnak több ága is érdekel, nem kizárólag a fashion vonal.
Adél: Az egyetemi tanulmányaim közben már elkezdtem dolgozni, de az ötleteim megvalósítása már kiskoromban elkezdődött, ugyanis anyukám jelmeztervezőként is dolgozott, és mellette volt erre lehetőségem.
Anett: Ebben a hármasban tökéletesen kiegészítjük egymást, mindünknek bőven vannak kreatív ötletei a kollekció összes darabjára vonatkozóan, folyamatosan inspiráljuk egymást, és igyekszünk egységgé alakítani az egyéni elképzeléseket.
IS: Ismert nevek vagytok a szakmában, a versenyen is a legalább négy kollekcióval rendelkező tervezőknek fenntartott Oldhands kategóriában indultatok. Miért jelentkeztetek a Gombold újrára, mit vártatok tőle előzetesen?Adél: A NUBU 2007-ben jött létre, azaz már jó pár szezonon túl vagyunk. Több mint egy éve pedig már négy kollekciónk készül egy évben. A verseny megnyerése nagy elismerés itthon, a márka biztosan szélesebb körhöz eljut majd a sajtóvisszhangnak köszönhetően. A másik ok, amiért szívesen pályáztunk, az az anyagi támogatás, hiszen ennek segítségével még izgalmasabb, érdekesebb kollekció jöhet létre, kialakulhat egy új gyártókapcsolat, és újabb buyereket is megismerhetünk. Ez mind olyan plusz, ami hozzásegíthet bennünket újabb sikerekhez, továbblendítheti a céget.
IS: Szerintetek nemzetközileg melyik az a piac, ahova a leginkább illik a márkátok?NUBU: Tokió és London.
IS: Nemrég nyitottátok meg első saját üzleteteket Budapesten, az Andrássy úton. Milyenek az első visszajelzések? Külföldi vagy inkább hazai látogatók fordulnak meg nálatok?NUBU: Még nagyon friss a bolt, így nehéz lenne statisztikákat készíteni. Egyelőre úgy tűnik, mind a magyarok, mind a külföldiek örülnek annak, hogy női és férfiruhák, kiegészítők is kaphatók, és magyar a dizájn. Mi pedig annak örülünk, hogy beleillünk az Andrássy úti miliőbe.
Kattintsatok a képre a teljes BAO BAO kollekcióért!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Életmód
10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban
A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!
A vásárlók azt mondják, nincs ennél most jobb szempillaspirál - még Demi Moore is ezért rajong!
Te is még mindig keresed azt a szempillaspirált, ami tényleg dúsít, hosszabbít és tartós? Jelentjük: megtaláltuk! Vagyis pontosabban Demi Moore, ugyanis ez az ő kedvence!
Bevállalós kismama! Hailey Bieber egy merész, testhez simuló ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját - FOTÓK
Hailey Bieber terhes! A sztár egy nagyon szexi esküvői ruhában mutatta meg gömbölyödő pocakját: most már nem titok, hogy Justin Bieberrel babát várnak!
Egy ingyenes kék zónás rituálé, ami megnöveli az élettartamot
A világ 4 kék zónájában élnek a legtöbben olyanok, akik elmúltak már 100 évesek is. Ez a szokás az egyik titkuk!
Májusi Netflix-bakancslista: A 6 legjobb film és sorozat legjobb sorozat, ami a hónapban érkezik a streaming szolgáltatóhoz
Új filmek és sorozatok mellett régi klasszikusok is felkerülnek májusban a Netflixre!
Ez a menyasszony ősz hajjal vonult az oltár elé - döntésével hatalmas leckét adott nekünk a szépségről!
Ez az ősz hajú menyasszony sokat tanított: nincs mit szégyellni az idő múlásán! Sarah Jessica Parker is tökéletesen egyetért vele.