Szépség
Még a legelvetemültebb fogyókúrázókat is megosztja! Ezt eszi Gwyneth Paltrow minden nap, hogy vékony maradjon
Hollywoodban nem újkeletű dolog egy szélsőséges diéta, de Gwyneth Paltrow polarizált táplálkozása még a legelvetemültebb fogyókúrázókat is megosztja.
Nemrég járt körbe a TikTokon Gwyneth Paltrow interjúja, amiben a táplálkozási szokásairól is őszintén beszélt a színésznő. Elárulta, hogy a reggeleit üres kávéval indítja, és nagyon figyel arra, hogy semmi olyat ne fogyasszon, ami hirtelen megemeli a vércukorszintjét. Ezt követően délig nem is eszik semmit. Ebédre rendszerint csontlevest fogyaszt, majd minden délután legalább egy órát edz a személyi edzőjével, vagy kocog, de a pilates is a kedvencei közé tartozik. Edzés után nem maradhat el a szauna sem, ahol legalább 30 percet eltölt, persze több részletben. Vacsorára pedig főleg zöldség kerül a tányérjára, nyersen, párolva, vagy grillezve, és kerüli az olajban sült fogásokat. Gwyneth Paltrow hangsúlyozta, hogy nagyon odafigyel arra, hogy a szervezetét megszabadítsa a méreganyagoktól.
A színésznő nagyon figyel híresen karcsú alakjára, amit elmondása szerint a paleo étrendnek köszönhet. Szakértők szerint azonban Gwyneth túl kevés kalóriát fogyaszt ahhoz képest, hogy milyen intenzíven edz, és féltik a színésznőt, hogy hosszú távon ez a szigorú önmegtartóztatás káros lesz az egészségre.
A kritikusok arra is felhívják a figyelmet a videó alatt, hogy a színésznőt fiatal lányok, és nők tömege tekinti példaképnek, akik követik a tanácsait, azonban orvosi felügyelet nélkül az ilyen mértékű ételmegvonás súlyos étkezési zavart is okozhat hosszú távon. S míg Gwyneth mellett komplett stáb áll, a személyi edzője, a dietetikusa személyében, aki azért odafigyelnek a színésznő egészségére, ezt nem mindenki engedheti meg magának. A kommentelők között persze ismét szóba került a világszinten és Magyarországon is botrányt okozó, a cukorbetegek számára felírható Ozempic injekció illegális alkalmazása is.
A 2023-as Oscar-gála után egyébként rengeteg kritika éri újra Hollywoodot. A háborgó kommentelők szerint az elhízást kóros járványként állítják be a filmipar fővárosában, a legtöbb színésznő pedig olimpiai sportot űz a fogyásból. A kóros karcsúsággal rajongók millióit tévesztik meg, miközben azt az üzentet közvetítik, hogy egy nő csak akkor érhet el karriert a szépség-, vagy a filmiparban, ha nádszálvékony. Ezzel a közösségi médiából áradó téveszmékre épülő celebkultúrával pedig sokan szeretnének már leszámolni. A színésznő egyik legnagyobb kritikusa, az okleveles táplálkozási szakértő, Rhiannon Lambert, A táplálkozás tudománya című könyv szerzője. Az író szerint Gwyneth Paltrow étkezéshez való hozzáállása nagyon veszélyes, és inkább tekinthető öncélú reklámnak, mivel a legtöbb általa alkalmazott technikának és módszernek semmilyen tudományos magyarázata nincs, a színésznő mégis visszaél a hírnévvel, és erre építi a GOOP nevű, általa alapított wellness márkát is. A tudós azon a véleményen van, hogy Paltrow rutinjai téves képet közvetítenek a követői felé, azt üzenik, hogy „egyél, igyál úgy, mint én, és olyan vékony leszel, de közben vedd meg a méregdrága termékeimet is hozzá“.
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.