Szépség
A magyar filmcsillag, aki varrónőként kezdte, majd hamarosan már egész Hollywood a lábai előtt hevert: Hajmássy Ilona
Hajmássy Ilona bár csillagot is kapott Hollywoodban, mégis sajnos itthon kevesen emlékeznek már rá.
Hajmássy Ilona, vagy születési nevén, Hagymási Ilona 1910. június 6-án látta meg a napvilágot Budapesten. Szülei eredetileg Nagykőrösön éltek, és csak a jobb lehetőségek miatt költöztek a fővárosba, ám sajnos egyik napról a másikra éltek. Ezért is adták be lányukat egy belvárosi varrodába tanonclánynak, aki két évvel később varrónő szakmunkás lett. 1927-ben kapta meg női szabó végzettségét, de végül sosem helyezkedett el ebben a szakmában.
Először nővére férjének a fodrászszalonjában vállalt állást, majd gondolt egyet és minden előképzettség és tapasztalat nélkül jelentkezett a Király Színház igazgatójánál Lázár Ödönnél, akinek a korabeli pletykák szerint elmondta, hogy semmihez sem ért, de szeretne görl (kartáncosnő, aki revükben, látványos operettekben szerepel) lenni. A beszélgetést meghallotta az ismert zeneszerző, Zerkovitz Béla, aki rábeszélte a direktort arra, hogy adjon egy esélyt ennek a mindenre elszánt lánynak, aki nevét ekkor Hajmássy Ilonára változtatta. Egyik alkalommal Munkácsi Márton - később Martin Munkacsi néven lett a New York-i divatvilág egyik legelismertebb fotósa - felvételt készített róla, a kép pedig nemcsak a Színházi Életben jelent meg, hanem elküldte egy berlini újságnak is.
Ebbe a képbe szeretett bele a gazdag földbirtokos, Szávozd Miklós Lajos, aki a szülők tudta nélkül feleségül vette Ilonát. Egy kényelmes és gondtalan élet lehetőségét kínálta a fiatal nőnek, egy dolgot kért csupán mindezért: hagyjon fel a színészettel. Mondanunk sem kell, hogy a válasz nemleges volt, így rövidesen válással végződött a reményekkel indult kapcsolat. A szakítás tényét a férj nem tudta feldolgozni és öngyilkos lett. A szomorú végkifejlet során örökölt kisebb vagyon viszont lehetőséget adott az asszonynak ahhoz, hogy képezze magát. Bécsbe ment szerencsét próbálni, ahol a helyi Operaházban mindenkit levett a lábáról. Hamarosan a szerelem is rátalált Egyed Zoltán újságíró képében, a románcnak azonban egy hollywoodi szerződés vetett véget.
Hajmássy Ilona a amerikai filmgyártás fellegvárába utazott, diétára fogták, majd felvette az Ilona Massey nevet, első filmjében a W.S. Van Dyke által rendezett, 1937-ben bemutatott Rosalie-ban már ezen a néven szerepelt. Második filmje, az 1939-es Balalajka című musical hozta el számára a régóta vágyott sikert. Ezt aztán megannyi emlékezetes filmtörténeti mű követte, 1943-ban például a Frankenstein és a Vérfarkasban együtt játszott Lugosi Bélával, 1949-ben A szerelem bolondjában pedig a Marx testvérek és Marilyn Monroe oldalán mutatta meg tehetségét.
1940-ben a Tavaszi felhők az égen forgatásán melegedett össze Alan Curtis színésszel, a közös munkát 1941-ben házasság követte, ám sajnos 1942-ben már a válásukról szóltak a hírek. Ilona 1952-től már csak a televízióban vállalt szerepet, ekkoriban ment hozzá harmadik férjéhez, egy gazdag ékszerbolt-tulajdonoshoz, Charles Walkerhez, de sajnos ez a nász is csak két évig tartott. Az 1956-os magyar forradalom idején nyíltan kiállt a forradalom eszméje mellett és tüntetéseket is szervezett ebben a témában, egy ilyen a Fehér Ház előtt tartott demonstráción ismerte meg negyedik és egyben utolsó férjét, Donald S. Dawson tábornokot.
Amerikában ünnepelt sztár volt, itthon viszont a nyilvános politikai megnyilatkozásai miatt kegyvesztett lett, többé már nem térhetett haza bármennyiszer is kérvényezte azt. Idős korában már visszavonultak élt, Ilona 1974-ben hunyt el. Hamvait a kérésére Nagykőrösön szórták szét. Munkásságát pedig olyannyira elismerték a tengerentúlon, hogy 1960. február 8-án csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán.
Nem ő az egyetlen magyar művész, akinek csillaga ott található a hollywoodi hírességek sétányán!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!