Szépség
Harry herceg exe megszólalt: "szerencsésnek tartom magam azért, hogy a kapcsolat rövid ideig tartott"
Őszintén beszélt kapcsolatukról és szakításukról Harry volt barátnője.
Harry herceg két leghíresebb exét az egész világ ismeri: Chelsy Davyvel hat éven át alkottak egy párt, és nagyon komolynak tűnt kapcsolatuk (később kiderült, a szakításukra közvetetten Katalinék miatt került sor), ezt követően pedig Cressida Bonasszal élt se veled, se nélküled kapcsolatban a herceg. Viszont tény, hogy élete során több rövidebb kalandja is volt, most pedig egyik volt barátnője adott rövid interjút.
Florence Brudenell-Bruce, aki egykor modellként, most pedig színésznőként dolgozik, még 2011-ben randizgatott Harry herceggel, Chelsyvel való szakításuk után. A kapcsolat rövid életű volt, hiszen 2 hónapig tartott, de a lány elmondása szerint most már nagyon örül annak, hogy nem maradtak együtt tovább.
[Akkoriban] szinte minden nap volt egy új cikk rólunk az újságokban, kifaggaták az iskolai barátaimat, és fotósok álltak a bejárati ajtóm előtt. Emelem a kalapom azok előtt, akik ezzel együtt tudnak élni, de én tudtam, hogy nem menne. Noha akkoriban nagyon szomorú voltam miatta, most már szerencsésnek tartom magam azért, hogy a kapcsolat rövid ideig tartott.
- nyilatkozta a színésznő.Florence tavaly is beszélt egy kicsit kapcsolatukról; akkor elárulta, hogy szerinte ijesztő volt Harryvel randizni, mert mindenhová követték őket, még akkor is, ha pusztán csak a boltba szaladtak volna le. Ez felerősítette szorongását, amivel nagyon nehezen tudott megküzdeni. Florence egyébként ma már házas, van egy ötéves gyermeke, és örül annak, hogy háta mögött hagyhatta a királyi családot.
Meghan Markle is ezért hagyta ott a királyi családot, az elmúlt évek pedig kapcsolatukra is hatással voltak:
A JOY magazin írása.
DailyMail
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!