Mesés helyen kérték meg Hosszú Katinka kezét, aki a válasszal sem várt sokat

Hosszú Katinka
Forrás: Clive Rose/Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Hosszú Katinka szó szerint úszik a boldogságban, ugyanis tegnap hivatalos Facebook oldalán jelentette be, hogy menyasszony lett.

A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszónő 3 éve alkot egy párt Gelencsér Mátéval – Gelencsér András úszóedző fiával – akivel most új szintre emelték a kapcsolatukat.

Olvasd el ezt is!

A pár eddig is a legnagyobb boldogságban és összhangban élte az életét, most viszont Máté úgy érezte, hogy eljött az ideje a leánykérésnek is. Bár már mindketten maguk mögött tudhatnak egy-egy házasságot, állításuk szerint ez a tapasztalat sokat segített nekik abban, hogy másodszor már jól válasszanak.

A 32 éves Hosszú Katinka és párja jelenleg épp Tenerifén tartózkodnak, hogy az úszónő a lehető legjobban fel tudjon készülni az idei versenyekre. Bár óriási a hajtás, a férfi csodálatos pillanatot választott, hogy feltegye a nagy kérdést, méghozzá a tengerparton, naplementekor.

A válasz természetesen igen volt, amelyet Hosszú Katinka a rajongóknak is örömmel újságolt el. A friss jegyespár egyébként legalább három gyermeket szeretne, de a családalapításnak csak később szeretnének neki állni.

Ezt olvastad már?!

Galéria / 6 kép

Híres magyar nők, akik simán vállalják a melltartómentes képeket

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben

Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?

Kép
Életmód

Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei

Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!

Kép
Életmód

14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló

Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.

Kép
Életmód

6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba

Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!

Kép
Életmód

9 film, ami ragyogást hoz az életedbe

Van vidámság, de szatíra és horror is: ezek a legjobb napfényes filmalkotások.

Kép
Szépség

A vásárlók szerint ez minden idők legjobb hidratáló hajmaszkja: Jennifer Lopez és Ariana Grande is ezt használja!

Egyenesen a legstílusosabb sztárok ajánlásával: ez a hajmaszk puhává, fényessé varázsolja a hajat, miközben extrán táplálja is!