Szépség
Így éld túl a kánikulát!
Nem tudjuk elégszer elmondani, mennyi fontos dolgot kell betartani ilyen hőség idején.
Sokan örülnek, hogy beköszöntött az igazi forró nyár, azonban vannak olyanok is, akik ki nem állhatják a hőséget. Minden esetre adunk pár tippet, hogy elviselhető legyen ez az idő.
Folyadék
Víz, víz, víz! Nem lehet elégszer elmondani és felhívni rá a figyelmet, mennyire fontos a folyadékfogyasztás. Persze egy-egy nyári délutánon hűsítő érzést nyújthat egy jeges koktél, vagy egy rozé fröccs, mégis előnyben kell részesíteni az alkohol- és cukormentes italokat, főként a vizet, ásványvizeket. Ha pedig unod a vizet, dobd fel egy kis citromlével, eperrel, uborkával, vagy bármilyen gyümölccsel-zöldséggel.
Étel
Nem mindegy, mit eszel. A szervezet ebben a nagy melegben túl van terhelve, az izzadás a test hűtését szolgálja, ezért szinte folyamatosan dolgozik. Fontos, hogy szeressük testünket és megbecsüljük, hiszen ideális esetben életünk végéig kiszolgál minket, így együnk egészséges, könnyű ételeket. Ajánlatos meleg leveseket, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani.
Mozgás, sport
Természetesen azok, akik sportolnak jobban bírják a meleget, hiszen állóképességük is sokkal jobb lehet, mint azon társaiknak, akik nem sportolnak. 30-35 fok körüli időben azonban a mindennapi sportot végzőknek is vigyázniuk kell. Ha a szabadban sportolsz, délelőtt 11 és délután 15 óra között próbáld kerülni a napfényt, viselj baseball sapkát, vagy kalapot, esetleg kendőt, amivel véded magad a hőgutától és napszúrástól.
Fényvédelem
Nem mindegy, hogy milyen napvédő krémet használsz, de az első és legfontosabb lépés, hogy használj. A klímaváltozással és az ózonréteg vékonyodásával egyre erőteljesebb az UV-sugárzás, ami hosszú távon káros hatással lehet bőrünkre. Ezért ha nem szeretnéd károsítani szervezetedet, érdemes magas faktorszámú napvédő krémet beszerezni, amit a mindennapi élet során is használni kell: munkába menet, a strandon, ha csak leugrasz a boltba. 11 és 15 óra között pedig kerülni kell a napfényt.
Légkondi
Sokan esnek abba a hibába, hogy otthunkban, munkahelyükön erőteljesen felcsabarják a légkondi fúvóerejét, és a 20-21 fokos “hidegben” töltik szinte az egész napot. Természetesen jó az, ha le tudjuk hűteni magunkat, de a szakemberek szerint az ideális az, ha a légkondi csupán 5-7 fokkal alacsonyabb hőmérsékletet generál a belső térben, mint a kinti hőmérséklet.
Ha mégis megkívánsz egy jó koktélt, vagy smoothiet, arra is adunk pár tippet...
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
A francia nők már viselik: Ennél az elegáns rövidnadrágnál nem találsz stílusosabbat a 2024-es nyárra
Tény és való, hogy amelyik divatirányba a francia nők elindulnak, nos azt érdemes nekünk is követni.
A vásárlók megvesznek ezért a gyógyszertári fényvédőért, amiért még Sarah Jessica Parker is rajong - most akciósan lehet a tiéd!
Nem kell tovább keresned, mi már megtaláltuk! Mutatjuk a vásárlók és Sarah Jessica Parker kedvenc fényvédőjét!
Akkor és most: Ennyit változtak A Brigerton család szereplői az első évad óta - a harmadik évadban teljesen másképp néznek ki!
Május 16-án érkezett a Netflixre A Bridgerton család 3. évadának első négy epizódja! Nézzük, mennyit változtak a szereplők!
Ezeknek az állatoknak a legdurvább a harapása
Nem szerencsés a közelükben lenni, ha dühbe gurulnak!
A koleszterin csökkentése természetes módszerekkel: 4 tipp a jobb egészségért
A magas koleszterinszint komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, de jó hírünk van: természetes módszerekkel csökkenthetjük. Az egészségünk megőrzése és védelme érdekében fontos tudni, hogy a koleszterin csökkentése nem feltétlenül jelenti a drasztikus életmódváltást vagy a gyógyszerek szedését. Ebben a cikkben olyan egyszerű tippeket osztunk meg veled, amelyekkel egyszerűen csökkentheted a koleszterinszintedet.
Leleplezték: A Bridgerton család készítője ebből a filmből lopta Penelope karakterét a 3. évadhoz!
Penelope Featherington hatalmas átalakuláson megy keresztül A Bridgerton család 3. évadában, de egy kicsit ismerősen cseng a sztori. Most kiderült, nem véletlen: egy híres filmből vették az ötletet!