Szépség
Így változott II. Erzsébet királynő stílusa az elmúlt 70 év alatt
A múlt és jelen század legbefolyásosabb női alakja nem csak uralkodóként alkotott maradandót, öltözködése is mesés utat járt be az elmúlt évtizedekben.
1953. június 2-án került a korona II. Erzsébet királynő fejére. Ekkor mindössze 27 éves volt, és talán még ő sem gondolta, hogy ilyen hosszú ideig ül majd a trónon. Ez volt az első olyan koronázás a történelem során, amelyet a televízió közvetített, az adásból csak a felszentelés és az úrvacsora maradt ki. Uralkosával II. Erzsébet királynő rekordot döntött, 2015-ben hivatalosan is átvette Viktória királynőtől (1819-1901) a brit monarchia leghosszabban uralkodó arisztokratájának titulusát. Ezalatt a 70 év alatt persze II. Erzsébet királynőnek nem volt olyan egyszerű dolga, mint Dorothy-nak végigmenni Sárgaköves Úton, döntéseit számos alkalommal bírálta a közvélemény, valami viszont végig egyértelmű volt számára - a stílusa.
Bár nem lett belőle stílusikon, ezt a címet elorozta tőle Diana, majd Katalin, de megjelenése mindig hibátlan, jól felismerhető, és karakteres volt. Sőt! Mondhatjuk, hogy elég merész is, nem véletlenül lett pár éve a mémgyárak kedvence szülinapi szettjével.
II. Erzsébet királynő rajongott az élénk színekért, utolsó éveiben már szinte csak ilyen kosztümökben járt, ám 70 évvel ezelőtt valami egészen mással hívta fel magára a figyelmet. Az újdonsült királynő ugyanis nagyon csinos nő volt, bár erre már kevesen emlékeznek. Mi viszont most galériába gyűjtöttük átváltozását, nézd meg te is, hogyan formálódott stílusa az évek alatt.
Következzen hát II. Erzsébet királynő stílusevolúciója!
Most pedig íme 8 dolog, ami nekünk természetes, de II. Erzsébet királynő sosem tapasztalta meg!
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
A hasi elhízás és a zsigeri zsír kialakulásának 4 fő oka: 6 tipp, amivel megelőzheted a bajt
A hasi elhízás napjaink egyik leggyakoribb társadalmi problémája, és sokakat érint világszerte. De miért alakul ki, és hogyan lehet megelőzni? Bemutatjuk a hasi elhízás négy fő okát és megoldásokat kínálunk a megelőzésére!
Női cipők akciós áron - 10 csodálatos lábbeli, amit hihetetlen kedvezménnyel vehetsz most meg!
Van egy olyan érzésünk, hogy ezek között az akciós cipők között tuti, hogy ráakadsz az új kedvencedre!
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.