Szépség
4 örökérvényű igazság a szerelemről, amit Jane Austen tanított nekünk
Jane Austen Büszkeség és balítélet című regénye sokat tanít a szerelemről!
A ma már világhírű és imádott brit írónő, Jane Austen 1775 legendásan hideg és fagyos decemberében született. Édesanyja, Cassandra Leight nemesi család sarja volt, édesapja, George Austen pedig anglikán vikárius, szerelemből házasodtak össze. Nyolcan voltak testvérek, ő hetedikként született. Öt bátyja, egy nővére és egy öccse volt. Noha édesapja jól keresett, mivel sok gyermeket kellett felnevelnie, nem számítottak kimondottan tehetősnek. Jane Austen-t tehát hatalmas és szeretetteljes család vette körül, ez hatott az írásaira, innen merített, amikor nagyszerű regényeit papírra vetette. Az írónő leghíresebb regényei közé tartozik az 1811-ben megjelent Értelem és érzelem, az 1813-ban kiadott Büszkeség és balítélet, illetve az 1815-ben érkezett Emma.
Bár a mindössze 41 évesen, Addison-kórban elhunyt Jane Austen soha nem ment férjhez, mert fiatalkori szerelme váratlanul meghalt, későbbi jegyesével pedig szakítottak, ám elképesztően sokat tanított a világnak a szerelemről, írásai pedig egy olyan világot tárnak elénk, amiben a mai rohanásban jó egy kicsit elmerülni, sőt! Sokan gondolkodás nélkül cserélnének is hősnőivel.
Kattints és olvasd el galériánkban Jane Austen legszebb leckéit a szerelemről!
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!