Szépség
Jane Fonda állítja, Jennifer Lopez egyszer felpofozta őt, és azóta sem kért tőle bocsánatot
2005-ben került bemutatásra az itthoni közönség soraiban is hatalmas sikert aratott Anyád napja, angolul Monster-in-Law című film, ahol Jennifer Lopez Jane Fonda leendő menyét alakítja, és ahogy a film címe is utal rá, a mozi a nem épp felhőtlen kapcsolatuk kibontakozását mutatja be.
A kétszeres Oscar-díjas Jane Fonda egy nagyon lazának és fiatalosnak tűnő, ám annál idegesítőbb anyósjelöltet alakít, és a film egyik legdrámaibb jelenetében odáig durvul el az anyós-. és menyjelölt közti vita, hogy Jennifer Lopez szó szerint felpofozza szíve választottjának egyetlen imádott édesanyját. A kulisszatikok szerint azonban J.Lo filmbéli pofonja nem csupán a vetítővászonnak szólt, hanem abba bizony beleadta minden korábbi sérelmét a forróvérű énekesnő.
Mindezekről Jane Fonda a minap Drew Barrymore beszélgetős műsorában vallott, és Fonda szerint az a bizonyos pofon sokkal durvábban sült el a kelleténél. „Még most is úgy fel tudom idézni azt a bizonyos pofozkodós jelenetet, mintha tegnap lett volna, pedig már eltelt 18 év“ - kezdi a visszaemlékezést Jane Fonda. „Először nekem kellett arcon vágnom Jennifert, mire ő visszaütött. Már akkoriban is imádta a hatalmas gyémánt gyűrűket, természetesen a forgatáson is azt viselt, ami jól fel is sértette a szemöldökömet és a felső szemhéjamat“ - mesélte a 85 éves sztár, majd rövid levegővételnyi szünet után hozzátette - „Valójában soha nem is kért bocsánatot“.
Pedig egy 2019-es interjúban Jennifer Lopez határozottan azt nyilatkozta, hogy szörnyen bánta ezt a jelenetet, amelyet követően természetesen azonnal mélyen és őszintén elnézést kért, és azt is állította, hogy annyira szégyellte magát Jane Fonda előtt, mint még soha egész életében. „Tényleg erős felvétel volt, ő is keményen ütött, amire én sem reagáltam túl finoman, de arra nem számítottam, hogy ilyen mély sérülést okozok neki“ - mondta Lopez miután levetítették neki a hírhedt pofozkodós részt a filmből.
„Megalázó volt“ - mondta Lopez, és egyből bocsánatot is kért, mire Fonda csak legyintett, hogy semmi sem történt. Sőt, J.Lo azt is elárulta, hogy egyszerűen azóta is imádja és példaképének tekinti Jane Fondát, akit egy vérbeli bronxi gengszternőnek tart, akárcsak önmagát. Ilyen az, amikor két New Yorkban született nő egymásnak feszül Hollywoodban. Érdemes tehát vigyázni…
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Életmód
10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk
Promóciók
Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán
4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben
Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?
Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei
Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!
14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.
6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba
Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!
9 film, ami ragyogást hoz az életedbe
Van vidámság, de szatíra és horror is: ezek a legjobb napfényes filmalkotások.
A vásárlók szerint ez minden idők legjobb hidratáló hajmaszkja: Jennifer Lopez és Ariana Grande is ezt használja!
Egyenesen a legstílusosabb sztárok ajánlásával: ez a hajmaszk puhává, fényessé varázsolja a hajat, miközben extrán táplálja is!