Szépség
Hogy mi? Eredetileg ez a világhírű színésznő játszotta volna Mia szerepét a Ponyvaregényben
Egy újabb jó példa arra, hogy egy casting-döntésen mennyi minden múlhat.
Mindig érdekes belefutni olyan szereptörténetekbe, amik egykoron nem egy színész életét változtatták meg végérvényesen, és persze egy minimális fantáziával vicces is kicsit eljátszani azzal a gondolattal, hogy másként is alakulhatott volna. Jennifer Aniston pedig bőven tudna miről mesélni ebben a témában!
Az 53 éves színésznőről kevesen tudják, hogy egykor olyan filmekről csúszott le, mint a Rés a pajzson, a Chicago, a Bűbáj, vagy a Godzilla, és állítólag a Titanicban Rose szerepét is eredetileg neki szánták volna, ami ahogy azt már nagyon jól tudjuk, végül Kate Winsletet emelte pillanatok alatt a hollywoodi A-listás sztárok sorába.
Ám az eddig említett hangzatos szerepajánlatok között van még egy érdekes alkotás, amiért pont a Jóbarátok kedvéért mondott le a színésznő, ez pedig nem más, mint a Ponyvaregény.
Jennifer karrierje pont akkoriban kezdett hatalmas lendületet venni és a stúdiók is érezték, hogy ebben a feltörekvő gyönyörű tehetségben megannyi kasszarobbantó siker lapulhat, így nem meglepő, hogy Quentin Tarantino is őt szemelte ki az alvilági főnök feleségének, Mia Wallace-nak szerepére. A színésznő bármennyire is szerette volna, sehogy se tudta sorozatbeli munkáját összeegyeztetni még egy nagyobb forgatással, így válaszút elé érkezett, aminek folytatását nagyon jól ismerjük, ahogy azt is, hogy végül Uma Thurman kapta meg a szerepet az 1994-es alkotásban. Ahol végül karakterével és ikonikus fekete hajával egy életre beírta magát nemcsak a Tarantino filmek történetébe, de a világsztárok sorába is.
És ezt láttad már?
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!