Ritka pillanat: 2 év után először lépett a vörös szőnyegre Jessica Biel és Justin Timberlake

Ritka pillanat: 2 év után először lépett a vörös szőnyegre Jessica Biel és Justin Timberlake
Forrás: Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Az biztos, hogy nem gyakran lépnek kamerák elé együtt!

Jessica Biel hamarosan visszatér a képernyőre, méghozzá a Candy Montgomery életét feldolgozó sorozatban, amely a Candy címet viseli. Bár a színésznő az utóbbi időben családjára fókuszált (nem csoda, hiszen 2020-ban született meg második gyermeke), ám ez most azt jelenti, hogy a széria maitt többet mutatkozik a nyilvánosság előtt.

Ennek kapcsán tegnap este pedig Jessica Biel és férje, Justin Timberlake kéz a kézben jelentek meg a premieren! Ez nagy ritkaságnak számít, hiszen a színésznő és férje legutóbb 2020 februárjában érkezett együtt egy vörös szőnyeges eseményre, és nagyon figyelnek arra, hogy magánéletüket ne teregessék ki a nyilvánosság előtt.

Kép
forrás: Getty Images

Jessica Biel angyalként tündökölt a vörös szőnyegen: hófehér crop topot, bő szárú nadrágot, és csinos kiegészítőket viselt, haja pedig a laza, tengerparti hullámokat idézte. Egyszerűen gyönyörű volt!

Kép
forrás: Getty Images

A színésznő elárulta, hogy ez az este egyben egy romantikus randi, hiszen két gyermek mellett számára minden este, amikor kimozdulnak kettesben, romantikus randinak számít. És hogy mi kapcsolatuk titka így 10 év után?

Ez jó kérdés, igaz? Nos, Justiné a dicsőség jelenleg, mert mindig azt mondja nekem: 'lehet, hogy házasok vagyunk, de muszáj tovább randiznunk', és ez annyira igaz! Muszáj időt szakítanotok egymásra és a másikat megtenni a prioritások élére. És azt csinálni, amit szerettek, együtt.

Jessica Biel szettje bizonyítja, hogy a crop topok és a bő szárú nadrágok idén sem mennek sehova! Ha pedig te is beszereznél magadnak egy-két divatos szettet, ami kiállja az idő próbáját, és szívesen spórolnál is ezzel, május 12-15. között vásárolj be te is a JOY-napok alatt! Akár 80%-os kedvezmények várnak rád, ráadásul több, mint 400 kuponból válogathatsz. Ne maradj le, nézd meg te is a kínálatot már most:

Ezt se hagyd ki!

Galéria / 10 kép

Jessica Biel legstílusosabb szettjei

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

“JOY-napok“/

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

6 csillagjegy, akit elhagy a szerencse a májusi újhold idején

Ezek a csillagjegyek nem fogják szeretni az újholdat májusban.

Kép
Életmód

Hihetetlen, de igaz! 3 gyümölcs, ami segít eltűntetni a hasi zsírpárnákat

Ezek a gyümölcsök nemcsak finomak, hanem szuper hatással vannak az egyik legkritikusabb pontunkra is.

Kép
Sztárok

Nem is egy, rögtön három Omegát villantott Barry Keoghan a Met-gálán

Az ír színész mindkét csuklójára, de még mellényzsebébe is jutott egy különleges darab. Azért a többiek sem spóroltak.

Kép
Sztárok

Mesébe illő! Íme a 10 legszebb Vera Wang esküvői ruha, amit sztárok viseltek

Vera Wang neve már teljesen összefonódott az esküvői divattal: ő diktálja a trendeket. Nem véletlen, hogy a sztárok is vele tervezteti meg esküvői ruháikat. Mutatjuk a 10 legszebb ruháját!

Kép
Sztárok

Eljegyezték A Bridgerton család sztárját: hatalmas gyémántgyűrűt kapott - FOTÓ

A MET-gálán jelentette be A Bridgerton család gyönyörű színésznője, hogy eljegyezték! Gyémántgyűrűjéről senki nem tudta levenni a szemét.

Kép
Stílus

Most ezek a legnépszerűbbek: 5 sportcipő, amit imádnak a stílusos nők 2024-ben

Nem kell félni! Ugyanis idén se maradunk menő sportcipők nélkül!