A színész, aki a boldogságért cserébe képes volt feladni a hollywoodi csillogást! Avagy Josh Hartnett sikersztoriját az álomgyár sem írhatta volna szebben

A színész, aki a boldogságért cserébe képes volt feladni a hollywoodi csillogást! Avagy Josh Hartnett sikersztoriját az álomgyár sem írhatta volna szebben
Forrás: Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Josh Hartnett amilyen nagy lendülettel és sikerrel övezve robbant be Hollywoodba, olyan szépen és halkan köszönt el egy időre a reflektorfénytől.

Josh Hartnett már a gimnázium elvégzése New Yorkba költözött, és beiratkozott a SUNY Purchase színház- és filmművészeti szakára, ám sajnos nem ment olyan jól neki, mint várta, így nem sokkal később Los Angelesbe költözött. 19 éves volt, amikor megkapta első szerepét a Cracker című sorozatban, amit bár 16 epizód után töröltek, mégis sikerült vele elég hírnevet szereznie magának ahhoz, hogy komolyabban is foglalkozzanak vele a stúdiók.

1998-ban már Jamie Lee Curtis oldalán láthattuk a Halloween H20 - Húsz évvel később című filmben, amit aztán olyan alkotások követtek mint például az Öngyilkos szüzek, a Fújd szárazra, édes!, a Pearl Harbor - Égi háború, a 40 nap és 40 éjszaka vagy az Alvilági játékok. Nemcsak a tinilányok, de nők millió rajongtak érte, miközben a legnevesebb filmgyártók reménykedtek abban, hogy rábólint a forgatókönyvötletükre. Josh Hartnett pedig egy ilyen sikerhullám közepette érezte úgy, hogy valamin változtatnia kell. Ez a gondolat már 2002-ben is felötlött benne, amikor a Warner Bros megkereste egy Superman-trilógia ötletével, amire aztán a busás díjazás ellenére is nemet mondott.

Akkoriban annyira kézenfekvő volt számomra, hogy visszautasítsam. A legjobb rendezők filmajánlatokkal kerestek meg, és számomra Superman kockázatot jelentett. Igen, sok pénzről volt szó, de nem gondoltam, hogy ez egy mindent vagy semmit lett volna. Egyre világosabbá vált számomra, hogy a pénztől nagyon el lehet szállni. Sok embert láttam belefulladni a pénzébe

- nyilatkozta tavaly egy interjúban.
Ben Affleck és Kate Beckinsale oldalán a Pearl Harbor - Égi háború című filmben.
forrás: InterCom
Ben Affleck és Kate Beckinsale oldalán a Pearl Harbor - Égi háború című filmben.

Tehát mindene megvolt, amire csak vágyott, ám ő mégis úgy érezte, hogy eljött az a pont, hogy egy időre hátat fordítson a kamerák világának, és az őszinteségre és az értékekre helyezze a hangsúlyt Hollywood karrierista szemléletmódja helyett.

Úgy döntöttem, hogy élek. Ezt tettem az első helyre, és igazából mindig is ez volt a fő célom

- mondta.

2012-ben a The Lovers című film forgatásán ismerte meg Tamsin Egerton brit színésznőt, akinek a kedvéért Londonba költözött, és a filmezés helyett festegetni kezdett. Szerelmükből három gyermekük született, 2021-ben pedig Josh feleségül is vette gyermekei anyját.

Kattints tovább és mesélünk még egy kicsit a most 45 éves Josh Hartnett-ről és mutatunk pár fotót a gyönyörű családjáról is!

Galéria / 4 kép

Így néz ki most Josh Hartnett, aki a hollywoodi csillogás helyett a boldogságot választotta

Megnézem a galériát

Most pedig íme még több színész, aki felhagyott karrierjével és szakmát váltott!

Galéria / 8 kép

Színészek, akik felhagytak karrierjükkel, és szakmát váltottak

Megnézem a galériát

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

4 híres filmes karakter, akinek a sorsa másképp alakult a könyvben, mint a filmben

Tudtad, hogy mi történt ezekkel a karakterekkel valójában?

Kép
Életmód

Hitler ezért a romantikus filmért rajongott: avagy íme a történelem 12 legelítéltebb alakjának kedvenc filmjei

Igen meglepő ez a filmes lista! A történelem legelítéltebb alakjainak kedvenceit gyűjtöttük össze, amikért egyébként sok millión rajonganak!

Kép
Életmód

14 filmes helyszín, amely turistacélpontnak is kiváló

Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.

Kép
Életmód

6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba

Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!

Kép
Életmód

9 film, ami ragyogást hoz az életedbe

Van vidámság, de szatíra és horror is: ezek a legjobb napfényes filmalkotások.

Kép
Szépség

A vásárlók szerint ez minden idők legjobb hidratáló hajmaszkja: Jennifer Lopez és Ariana Grande is ezt használja!

Egyenesen a legstílusosabb sztárok ajánlásával: ez a hajmaszk puhává, fényessé varázsolja a hajat, miközben extrán táplálja is!