Szépség
Hogy mi? Keanu Reeves már 30 éve házas és nem is akárkit vett feleségül
A színész a maga imádnivaló könnyedségével mesélte el hihetetlen násza történtét.
2019 novemberében bombaként robbant a hír, hogy Keanu Reevesnek barátnője van. Pontosabban tragikusan végződő, utolsó ismert kapcsolata után 20 évvel végre hivatalosan is egy nő oldalán jelent meg a vörös szőnyegen. A képzőművészként dolgozó Alexandra Grant a színész még 2011-ben ismerkedtek meg egymással, a művész illusztrálta ugyanis a Keanu Happiness című könyvét, a munkakapcsolatot pedig idővel egy kis könyvkiadó, majd szerelem követte, és a mai napig is a legnagyobb boldogságban élnek együtt.
Néhány dolog azonban talán még őt is meglepetésként érte mostanság. Például az, hogy szívszerelme immáron 30 éve egy másik nő férje.
Na de hogy is van ez? Kezdjük az elején!
Még 2018-ban Winona Ryder a Végállomás: esküvő című, Keanuval közös filmjük kapcsán egy interjúban elárulta, hogy valójában a sármos színész és ő házasok, nászuk pedig 30 évvel ezelőtt, a 1992-es Drakula film idején köttetett. Ami azt illeti, a sajtót már akkor is nagyon foglalkoztatta a hír, végül a Keanu nem nyilatkozott a témában, így ahogy az lenni szokott, idővel kihűlt a téma, míg nem egy interjúban ismét rákérdeztek nála:
A filmben az esküvői szertartást egy valódi, felszentelt pap végezte. Winona szerint házasok vagyunk, a film rendezője Francis Ford Coppola szerint is, és én magam is úgy gondolom, hogy Isten szemében mi házasok vagyunk
- erősítette meg a sokkoló igazság tényét.Majd így folytatta:
Nem igazán hittem el neki, hogy mindez igaz lehet, de Coppola is megerősítette, hogy tényleg egybekeltünk. Szóval Winona Ryder már 30 éve a feleségem.
Az 1992-es Drakula az 1931-es Lugosi Béla főszereplésével készült film mellett az egyik legismertebb feldolgozása a rejtélyes vámpíralak történetének. Ez volt egyébként Keanu Reeves és Winona Ryder első közös filmje, amit aztán három további követett. Utoljára 2018-ban láthattuk őket egy helyes, ám kevesebb sikerrel játszott romantikus történet főszerepében, amit meglehet, más művek is követnek majd a jövőben kicsit felpörgetve a családi bizniszt, ha már férj és feleségről van szó.
És ezt láttad már?
Szépség
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Promóciók
Öltöztesd életed abba, ami értékes! - az Answear.hu-val!
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
Ha ezt használod, akkor úgy lehet napbarnított arcbőröd, hogy közben nem kell félned a korai ráncoktól - íme a 7 legjobb önbarnító szérum!
Íme a legújabb szépségtrend: összegyűjtöttük a 10 legjobb önbarnító terméket! Ezekkel úgy élvezhetjük a napbarnított arcbőrt, hogy közben nem tesszük ki káros hatásoknak.
Meglepő fejezethez érkeztek az esküvői ruhatrendek: 2024-ben a szabadon hagyott keblek hódítanak
A mellek szabadsága újabb szinteket lépett és igazából meg sem állt az esküvői ruhákig.
6 rákellenes tavaszi zöldség: most van szezonjuk!
Már nem sokáig élvezhetjük a tavasz szépségeit, így érdemes még most jó sokat fogyasztani az idényzöldségekből. Az alábbiakban olyan tavaszi zöldségeket hoztunk, melyek nemcsak ízletesek és kiváló fogyókúrás alapanyagok, de bizony még rákellenesek is. Mutatjuk is, melyek ezek.
Sokkoló történetek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Magyar is van köztük! 10 európai úti cél, ami igazi rejtett gyöngyszem
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Helyes hajápolási rutin: Avagy 5+1 működő praktika a sérült haj ellen
Neked milyen lépésekből áll a hajápolási rutinod? Biztos vagy benne, hogy eddig mindent jól csináltál? Cikkünkből megtudhatod!