Kecskés Karina: "Valójában a sérültek az egészségesek"

„Amikor megszületett az első gyermekem, és felmondták az állásomat a színházban, Elek Dóra, az értelmi sérültekből álló Baltazár Színház vezetője megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem tanítani náluk. Először nagyon megijedtem. Mondtam, hogy még sosem csináltam ilyet, de ő nagyon szerette volna, ha vállalom, ezért elmentem hozzájuk egy próbaórára. Álltam az ajtóban, körbevettek a gyerekek, kétségbeesésemben sírtam, aztán ők is sírtak. Mondták, hogy ne félj, Karina, majd mi segítünk. Úgyhogy belevágtam. Szép lassan az is világossá vált számomra, hogy azok az emberek, aki között korábban az időm nagy részét töltöttem, lehet, hogy kívülről épnek tűnnek, mégis sérültek belül, a baltazáros társulat tagjai pedig kívülről ugyan sérültek, de belül épek és egészségesek. (...)

A nyaraim nagy részét pedig három éve az teszi ki, hogy árva és félárva moldvai csángó gyerekeknek szervezünk programokat Csángóföldön a Derék Jankó táborban. Ezek az árva fiatalok halmozottan hátrányosak: nemcsak családjuk, anyaföldjük sincs, és ha nem segítünk nekik, szép lassan az anyanyelvüket is elveszítik. Van egy csángó keresztlányom, Mimi, akit három éves korában vettek el az édesanyjától, aki annyira sérült volt, hogy az újszülött testvére meg is halt mellette. Most tizenegy éves, de olyan, mintha fele ennyi idős volna: vékony és aprócska, de tele van szeretettel.

Ezek a meseterápiás élményprogramokból, táncházból, kirándulásokból álló táborok nagyon fontosak lettek nekünk és nekik is. Amikor nyaranta kimegyünk hozzájuk a családommal együtt, egy hétig csak magyar nyelven szólunk hozzájuk. Közben belepillantanak, milyen családban élni, és annak ellenére, hogy mi hosszú távon nem tudjuk megadni nekik ezt az érzést, mindig arra gondolok, hogy hátha lesz az életükben egy olyan pillanat, amikor eszükbe jutnak a szép emlékek és emiatt máshogy döntenek majd, mint annak idején az ő szüleik.

Csak remélni tudom, hogy a tábor idén is megvalósul: összesen egymillió forint hiányzik ahhoz, hogy összehozzuk belőle mindenkinek az étkezést és a szállást, de egyelőre sajnos nem tudom, hogyan fogjuk összeszedni. Mindig nagy szükségünk van önkéntesekre is, de már a legapróbb felajánlásoknak is örülünk a tartós élelmiszertől a használt ruháig, amit el tudunk juttatni a gyerekeknek."

Ha valaki segítene, ezen az elérhetőségen tudja felvenni a kapcsolatot Karinával: 
[email protected]

A teljes interjút a májusi InStyle magazinban olvashatjátok.