Kim Cattrall kitett magáért - Vörös szőnyeges szettjével mindenkit maga mögé utasított

Kim Cattrall
Forrás: Kristy Sparow/Getty Images

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Kim Cattrall az elmúlt pár évben botrányos nyilatkozatai kapcsán került a középpontban, amelyet az őt híressé tevő Szex és New Yorkról, majd annak folytatásáról és Sarah Jessica Parkerről mondott.

Természetesen a munka sem kerülte el Kim Cattrallt, hiszen az Így jártam apátokkal, illetve a Queer as Folk című szériában is szerepet kapott. Most azonban a megjelenésével keltett nagy feltűnést, méghozzá az Emily Párizsban 3. évadának franciaországi premierjén, ahova egy tőle szokatlan, ám annál elegánsabb ruhában mutatkozott kedvese, Russell Thomas oldalán.

Kép
forrás: Pierre Suu/gettyimages

A 66 éves legendás színésznő egy fekete ujjatlan blézer felsőt vett fel, mélyen dekoltált nyakkivágással. Ezt pedig egy hozzáillő, magas derekú nadrággal párosította, amely tökéletesen állt karcsú derekán. A szettet egy fekete, nyitott orrú magassarkú cipővel és egy királyi viseletet idéző kalappal tette még extravagánsabbá.

Kép
forrás: Stephane Cardinale/Getty Images

Kim Cattrall és párja, Russell, akik az év elején ünnepelték hatodik évfordulójukat, 2016-ban találkoztak először, miközben a BBC egyik műsorán dolgoztak. A színésznő a közelmúltban a People-nek adott interjújában beszélt először a kapcsolatáról, amelyben megjegyezte, hogy mostani párja nagyon sokat küzdött érte.

Bár a Szex és New York 7. évadában már nem tért vissza, a már említett produkciókon kívül Robert De Niroval is dolgozik egy közös projekten.

Természetesen a főszereplő, Lily Collins is ott volt a premieren, aki szokatlanul merész ruhába bújt:

Ezt olvastad már?

Galéria / 7 kép

Samantha Jones legkeményebb beszólásai

Megnézem a galériát

A JOY magazin írása.

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Életmód

6 egzotikus gyümölcs, ami igazi vitaminbomba

Ha gyümölcsről van szó, mindenkinek a klasszikus téli kedvencek, így az alma, banán és a mandarin, illetve a nyári vitaminbombák, például az eper, a málna vagy az ananász jut eszébe. Pedig mégis mennyi olyan egzotikus másfajta gyümölcs van, ami bár kevésbé elterjedt és ismert, mégis valódi ízbomba, és igen jótékony hatású is lehet a szervezetre nézve!

Kép
Életmód

9 film, ami ragyogást hoz az életedbe

Van vidámság, de szatíra és horror is: ezek a legjobb napfényes filmalkotások.

Kép
Szépség

A vásárlók szerint ez minden idők legjobb hidratáló hajmaszkja: Jennifer Lopez és Ariana Grande is ezt használja!

Egyenesen a legstílusosabb sztárok ajánlásával: ez a hajmaszk puhává, fényessé varázsolja a hajat, miközben extrán táplálja is!

Kép
Stílus

Honnan tudhatod, hogy eredeti egy Michael Kors táska? Íme 6 tipp, amivel biztosra mehetsz

Manapság a Michael Kors táskáknak is szép számmal akadnak meglepően jó hamisítványai, éppen ezért érdemes egy fokkal nyitottabb szemmel járni. Most segítünk neked abban, hogy csakis eredeti terméket vásárolj!

Kép
Életmód

6 ártalmatlannak tűnő tünet, amivel a tested azt üzeni, valami nagyon nincs rendben

Érdemes megnézetni magadat egy orvossal, ha az alábbiak közül bármit viszonylag gyakran tapasztalsz.

Kép
Életmód

A 7 legjobb strand a Balaton partján, amivel nem lőhetsz mellé

Ezekben a helyszínekben tuti nem fogsz csalódni!