Maraton a kínai nagy falon - Exkluzív élménybeszámoló

Szerencsés vagyok, mert az első maratoni versenyem óta eltelt időben számtalan futóversenyen indultam a világ nagyvárosaiban. A New York City Maratonon négyszer futottam – és mindeddig ez volt a kedvenc versenyem. Idén sajnos nem jutottam be a New York City Maratonra (az eseményre annyian jelentkeznek, hogy csak sorolással lehet bejutni – a szerk.), bár 2009. óta minden évben részt vettem ezen a csodálatos versenyen (2012-t kivéve, amikor a Sandy hurrikán miatt törölték a versenyt). Több ezer dollárt sikerült összegyűjtenem, és az összegyűlt pénzt részben amerikai jótékony alapítványoknak ajánlottam fel, illetve saját szervezetünket, a Csemete Alapítványt támogattam.
Idén a sorshúzásos rendszerben nem sikerült bejutnom – sajnos. Pár nappal azután, hogy megkaptam a nemleges választ a New York Road Runners szervezőitől, találkoztam egy régi iskolatársammal és barátommal, Pecze Csabával – vele együtt futottam 2009-ben első New York Maratonomat. A Kogart Ház által rendezett kínai művészeti kiállításon futottunk össze, és ezen az estén hallottam először a Kínai Nagy Fal Maratonról, olyan valakitől, aki korábban futott ezen a versenyen. Csaba elmondása szerint a Nagy Fal Maraton egy rendkívül nehéz terepen teljesítendő futás, a legtöbb futó ezért a félmaratoni távot választja, mert a félmaraton tulajdonképpen megfelel egy teljes maratonnak.

Az indulók a Falon futnak végig a meredek lépcsőkön, a lépcsők ráadásul eltérő méretűek, nagy a tengerszint feletti magasság, és magas a páratartalom – mindezekkel együtt a verseny rendkívüli kihívást jelent.

OK, gondoltam, ha kihívás, hát legyen kihívás. Az, hogy indulni szeretnék, nem volt kérdés – imádom a kihívásokat! Férjem szemébe néztem, és tudtam: a következő maratont Kínában futjuk! Csaba elmesélte, hogy a családja is futott a 8.5 km-es távon, így rögtön arra gondoltunk, hogy 9 éves kislányunk, Sarah is indulhatna a versenyen. Bár a versenyt májusban tartják, reméltem, hogy iskolája el fogja engedni velünk.
Kapcsolatba léptünk az Albatros Travel dán utazási irodával, akik többek között a Kínai Nagy Fal Maratonra is szerveznek utakat. Hurrá, voltak még szabad helyek! Azonnal bejelentkeztünk, a facebookon összeismerkedtünk a többi indulóval, és mindhárman elkezdtük az edzéseket. Ettől kezdve lépcsős edzéseket is tartottam, és új helyszínként a Tabán is felkerült a napirendbe, illetve ötször egy héten a Normafán futottam erdei terepen.
Az edzéseket egyébként is folyamatosan végeztem az első maraton óta – de a felkészülés során most különórákra volt szükség az edzőm irányításával, és új feladatként triatlon edzésekbe fogtam – augusztusban fogok indulni első triatlon versenyemen. Férjemtől kaptam ajándékba egy csodálatos Trek kerékpárt, és Kool barátommal együtt azonnal útnak indultunk – a felkészülés során Kerekes Ábel edzéstervét követtük. A kiegészítő edzésként hetente kétszer vett úszóleckék segítettek csúcsformába kerülni Emesével a MOM Sportban, és egy idő elteltével úgy éreztem, hogy május elején már képes leszek bármilyen magas falat megmászni….

A verseny előtt egy héttel 4.5 órát tekertem kerékpárral, 90 km-t tettem meg a Vértesig, és a tárnoki terep futóversenyen harmadikként értem célba a korcsoportomban (itt eső után nyakig sárban 13 km-t futottam). Úgy gondoltam, készen állok hegyet és lépcsőt mászni, és készen állt rá a családom is. Szombatonként sem tartottunk pihenőnapot: közösen edzettünk, és Robert és Sarah is jól teljesítették úgy az országúti, mind az erdei futótávokat.
Készen álltunk az útra, három nappal a verseny előtt: irány Peking! A repülőút hosszú volt, és amikor megérkeztünk a fővárosba, az elkövetkezendő napokban a szmog miatt nem láttuk a napot. A szállodában megismerkedtünk „Jack”-kel, idegenvezetőnkkel, és ezzel elkezdődött a Nagy Kaland. Ez volt az első eset, hogy egy utazási iroda segítségét vettük igénybe egy verseny lebonyolítása során – bár korábban kétszer, 2009-ben és 2011-ben kikértük a Sport Tours International tanácsát a New York City Marathon kapcsán, de nem az ő szervezésükben utaztunk. Az első ilyen jellegű tapasztalatokat az Albatros Travellel szereztük, és csak jót tudunk mondani róluk.
A második napon Pekingből busszal utaztunk Jixianba, és egy kb. 3 órás utat követően kora reggel megérkeztünk a Kínai Nagy Falhoz. Egy percre elakadt a lélegzetem a látványtól… el lehet képzelni a Nagy Falat, lehet róla képeket nézegetni, de amikor először állsz ott, szinte lehetetlen leírni a látványt – valósággal elakad az ember lélegzete.

Az előttünk magasodó hegyek csodás képet nyújtottak, és tetejükön ott kanyargott a Nagy Fal – lélegzetelállító, meseszép látványa!

Leszálltunk a buszról, és a Fal baloldali részén megtaláltuk a verseny indulását és befutását jelző zónát, ahol már folytak a lázas előkészületek. Tovább indultunk a Falhoz, a lépcsők szinte vonzották a tekintetünket. Meleg volt, olvadoztunk a napon, és minél magasabbra másztunk, annál nagyobb volt a hőség. Szinte rögtön megégetett a nap, de nem panaszkodtunk. Rajtunk kívül csak páran voltak még a lépcsőkön - készítettünk fényképeket, mások is megkértek, hogy készítsünk róluk felvételt. Amikor a legmagasabb pontról lenéztünk, láttuk, hogy a startvonal körül nagy a tömeg, valószínűleg egy program zajlott - mi mégis úgy éreztük, szívesebben állunk ott a Fal tetején.
A sok lépcsőtől fájt már mindenünk, alig kaptunk levegőt a magasban, másztunk mégis tovább, még --- még --- még magasabbra. Lassan elfogytak a lépcsők, egyenetlen, agyagos, köves talajon vezetett az út. Én úgy határoztam tovább megyek. Másztam tovább, és letekintve nem láttam mást, csak a zöld fákat, előttem a kanyargó hegyek, fölöttem a kék ég.. olyan volt, mint a Paradicsomban. Kibuggyantak a könnyeim, és olyan felemelő érzés volt ott állni a magasban, hogy hangosan felzokogtam. Ebben a percben közelebbről láttam önmagamat, mint bármikor korábban. Elővettem a fényképezőgépet, készítettem egy selfie-t, folyt rólam a víz, a hajam izzadtan lógott, az arcomon sós könnyek folytak végig, de a magasban magamról készített felvétel számomra szép, és mindig az egyik kedvencem lesz. Úgy mutat engem, amilyen valójában vagyok.

Nehéz volt ismét visszatérni a valóságba, és amikor újra átölelhettem a családomat leereszkedésem után, elkezdtünk mászni a meredek falon és lépcsőkön, vissza a kiindulóponthoz. Egy templomhoz értünk - szerettem volna elmondani egy imát a Buddha szobornál, de elküldtek, mert nem volt nálam 100 yin a belépőjegyre…
Hmmmm… Mégis elmormoltam az imámat, köszönetet mondtam, hogy itt lehetek, és azért is imádkoztam, hogy elég erőm legyen szombaton végigfutni a versenyt.
Nagyon elfáradtunk, mire elértünk a startvonalhoz, és meglepetésünkre nem találtunk ott senkit. Se a buszt, se a csoport többi tagját nem láttuk. Hová lett mindenki? Üres volt a parkoló, üres volt a stadion.

A nap erősen tűzött, melegünk volt, sehol egy árnyék a közelben.

Robert megtudta az Albatros Travel tulajdonosától, hogy a csoportot a busz átvitte a Nagy Fal bejáratához, ahol bejárják a verseny útvonalát. Jaj, ezt lekéstük… Ezek szerint a szombati verseny számunkra meglepetéseket fog tartogatni – na nem baj, szeretjük a meglepetéseket! Ott álltunk egyedül a szervezőkkel – ők megengedték, hogy lepihenjünk a számukra fenntartott árnyékos udvaron, kaptunk sört és szendvicseket. Szuper. Hihetetlen élmény volt ott ülni a világ egyik legcsodálatosabb pontján, a Nagy Fal árnyékában, és beszívni az évszázados történelmi levegőt. Aznap ott mi voltunk a legszerencsésebbek a Földön! Közben láttuk, amint több ezer ember ereszkedik le a Nagy Fal jobb oldalán a déli hőségben – azok, akik részt vettek a bejáráson. Szinte elviselhetetlen volt a hőség, még az udvarban is, akkor mi lehetett a Falon... sajnos láttuk, hogy néhány balesethez sietnek: az orvos csapatot néhány eltört lábhoz, kificamított bokához rendelték fel. Mi ültünk az árnyékban, aludtunk is egy jóleső keveset, és vártuk a többieket vissza a Falról. Mikor mindenki leért egy órás utazást követően a „Jack Tour” többi tagjával együtt bejelentkeztünk a Jin Jang szállodába – ott már hatalmas üdvözlő táblák fogadtak bennünket, a futókat.
Másnap a szervezők elvittek bennünket az egyik nagy császár sírjához, rendkívül érdekes kirándulás volt. Egy helyi étteremben csirkefejből készült felismerhetetlen ételt és hasonló különlegességeket kaptunk ebédre, és míg a vízért mindig mindenhol fizetnünk kellett, a sör ingyen volt!!!

A verseny napja

Hajnali 5 órakor szeles, borult időben indultunk el a szállodából. A helyszínen kifejezetten fáztunk, míg a verseny indulására vártunk. A sál – sapka is előkerült, és fel-alá járkálva vártuk az első napsugarakat. Néhány órával később a hegyek mögül bukkant elő a nap, bevilágítva a hosszú lépcsősort, melyen kicsivel később már ott futottunk. A zenekar a „Jingle Bells”-t kezdte játszani, vagyis hirtelen beköszöntött a Karácsony!
A saját zónám futóit 20 perccel az első indulók után szólították, és abban a percben újra megindultak a könnyeim…Gyorsan átöleltem a családomat, és beálltam a sorba. „Élvezd a futást, haladj lépésről-lépésre, szívd magadba a verseny légkörét, és meg tudod csinálni” – mondogattam Sarahnak – „menj és hódítsd meg a Falat, és az álmod valóra válik!!!!”

Elindultam, míg a családom az utolsó zónából startolt 20 perccel utánam. Könnyedén futva elértem a felső kaput, ahol már a lépcsők kezdődtek – nagy izgalommal futottam neki az előttem magasodó meredek és magas lépcsősornak. Itt állt előttem a feladat, a megoldás csak rám várt – fel kell másznom, végig kell futnom az úton….és tudtam, hogy megcsinálom, és élvezni fogom minden percét. A lefelé vezető úton különösen kellett vigyázni: veszélyes, a napsütésben szinte láthatatlan csapdákkal találkoztam. Kicsit lelassítottam - a felfelé úton gyorsabban haladva mindig vissza tudtam előzni a futótársaimat, akik lefelé futás közben kerültek elém. Az előttem magasodó hullámzó, sárkányalakú falak ugyanazt az érzést hozták fel bennem, amit a legelső nap éreztem: ez itt maga a mennyország.
Ismét valami egyedien tökéletes, csodás élménynek lehettem a részese, forgott velem a világ, egy pillanatra megálltam és felnéztem az égre: „köszönöm” - csak ennyit tudtam mondani. Könnyű szívvel futottam tovább, és szinte szárnyalva értem el a célig. Két perc híján 3 óra alatt futottam le a félmaratont, és úgy éreztem, én vagyok a legboldogabb nő a Földön. Emelt fejjel, magasba tartott karral futottam át a célon, megöleltem a férfit, aki átnyújtotta a befutónak járó érmet, majd rátaláltam a családomra, öleltük egymást szorosan, és örömkönnyeket sírtunk.

Csodás élmény volt együtt futni a családommal. Nagyon büszke vagyok a 9 éves kislányomra, és a 63 éves férjemre, akik elkísértek erre az útra. Családon belül nemcsak támogatjuk egymást, de azzal, hogy egy jó célért futunk, felhívjuk a figyelmet a nálunk kevésbé szerencsésekre. A Csemete Alapítvány a Magyarországon állami otthonokban élő árva és fogyatékos kisgyerekeket támogatja. Futás közben szívből jön a segítség – minden lépésünkkel jobbá tehetjük mások életét.
A Kínai Nagy Fal Maraton érzem, visszavár – amikor a félmaraton után beértem a célba, tudtam, hogy ennél többre is képes vagyok. Búcsúzáskor tettem egy ígéretet – amint az teljesült, ismét hallani fogtok rólam!
Fussunk mindannyian jó szívvel – várjuk a jótékony futók jelentkezését. Támogassátok a team heart-ot –dobbanjanak egy ütemre a szívek.

Köszönöm, hogy végigolvastátok a történetemet. Tekintsétek meg weboldalunkat: