Szépség
Micsoda kollaboráció: ilyenek lettek a MAC és a Puma közös cipői!
Lassan mindenki beszáll egy együttműködésbe.
A kollaboráció műfaja egy jó ideje létezett, mégis az utóbbi években kaptak csak igazán rá a tervezők, ami nem is csoda, hiszen a pár darabot számláló kollekciókból pedig mindkét, közreműködő fél profitál.
A MAC már nem először gondolta úgy, hogy társulni valakihez jó dolog. Tavaly novemberben Mick Jagger lánya, Jade állt össze a branddel, amit idén januárban egy Jeremy Scott-al közös kollekció követett. A legfrissebb partnerük a siker útján most a Puma lett.
A koncepció: mostantól már választhatsz a kedvenc rúzsodhoz tökéletesen passzoló lábbelit is. Bár a MAC már tavaly novemberben is csepegtetett pár infót a kollabbal kapcsolatban, de a végeredményről a leplet csak most rántották le.
A cipők színét a kanadai beauty brand, három legnépszerűbb rúzsának színe inspirálta, ami még jobban feldobta a Puma eddig választékának, cseppet sem unalmas palettáját.
A kollekció darabjai 90 dollárba kerülnek majd (~ 23.500 Ft), a hozzájuk tökéletesen passzoló rúzsokat pedig 19 dollárért (~ 5 ezer Ft) árusítják majd.
Szépség
Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt
Promóciók
Klasszikusra hangolva - Megérkeztek a népszerű Gino Rossi és Badura márkák vadonatúj cipői és táskái a CCC polcaira
4 egyszerű szokás, amit ha nem tartasz be, akkor a pillanatok alatt visszajönnek a leadott kilók
A szakértők szerint ezt a 4 egyszerű szokást kell beépítened a mindennapokba, hogy könnyedén elérhesd a vágyott nyári alakot!
„A sötét foltjaim elhalványultak” - Ez a francia szérum sokak szerint igazi csodaszer a pigmentfoltok ellen
A fogyasztók egy része meg van győződve arról, hogy ez a francia szérum a megoldás a legmakacsabb pigmentfoltokra.
Hivatalos: Őket tartják minden idők legtúrértékeltebb színészeknek a világon - több tízezer szavazat érkezett!
Szerinted sem érdemlik meg a néha már túlontúl kiemelt figyelmet ezek a színészek?
Michelle Yeoh esküvői ruhája joggal érdemelheti ki minden idők egyik legmenőbb menyasszonyi darabja címet - FOTÓ
Michelle Yeoh pár nap híján 60 éves volt, amikor másodszor is oltár elé állt. És valami igazán extra darabban tette még emlékezetesebbé életének egyik legkülönlegesebb napját.
Toplista: A 10 legjobb tengerparti nyaralóhely Európában 2024 nyarára
Még nincs ötleted hová utazzatok a nyáron, de az biztos, hogy Európán belül tervezitek Összegyűjtöttük a kontinens legszebb tengerpartjait!
Bebizonyítjuk, hogy a Balaton tavasszal is menő! Erre indulj, ha a magyar tengernél jársz!
Szerencsére az utóbbi időben már tényleg kezd megdőlni az a tévhit, hogy csak a főszezonban, azaz a nyári melegben érdemes ellátogatnod a Balatonhoz. Bár a víz hőmérséklete még sokak számára biztosan nem érte el az ideális szintet, adunk pár ötletet, amelyekkel biztosan meghozzuk a kedveteket, hogy mihamarabb felfedezzétek a Balcsi környékét!