Élete baklövése? Meg Ryan egykor nemet mondott erre a később 5 Oscar-díjjal jutalmazott filmre

Élete baklövése? Meg Ryan egykor nemet mondott erre a később 5 Oscar-díjjal jutalmazott filmre
Forrás: Paramount Channel

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Facebook
Twitter
Pinterest

Meg Ryan állítólag egy kicsit sem bánta meg, hogy végül így döntött.

Meg Ryan még 20 éves sem volt, amikor megkapta első kisebb szerepét a Gazdagok és híresek című filmben, ezután pedig elkezdték megtalálni őt a különféle ajánlatok. Az első komolyabb lehetőség az 1986-ban bemutatott Top Gun filmkockáin érkezett, majd az 1989-es Harry és Sally végleg az A-listás sztárok sorába emelte őt.

A '90-es évek egyik legfoglalkoztatottabb színésznője lett, aki nem csak a filmvásznat uralta, de a címlapokat is. A stúdiók rajongtak érte, a készítők pedig képesek voltak mindent megtenni azért, hogy igent mondjon az általuk felkínált szerepajánlatra. Azt viszont már kevesen tudják, hogy Meg Ryan egykoron a szép ígéretek ellenére is nemet mondott egy ma már ikonikusnak számító alkotásra, ami egyébként az 64. Oscar-gálán is remekelt.

Na de melyik is volt ez a film?

Ez bizony nem más, mint az 1991-es A bárányok hallgatnak, melyben az FBI ügynök, Clarice Starling szerepére először Meg Ryant kérték fel, aki visszautasította azt. Az alkotás rendezője, Jonathan Demme egy interjúban elárulta, hogy a szőke színésznő nemcsak szimplán nemet mondott a dologra, de kicsit sértődöttnek is tűnt. Amikor pedig az újságírók az 1995-ös Francia csók sajtóinterjúján rákérdeztek nála arra, hogy mégis miért vetette el annak lehetőségét, hogy minden idők egyik legjobb kritikáit begyűjtő pszichothrillerében játsszon, akkor annyit mondott, hogy úgy érezte, túlságosan „borzasztó” volt azokhoz a filmekhez képest, melyekben szívesen játszik.

Valahol mindez pedig teljesen érthető, hiszen Meg neve kapcsán leginkább A szerelem hullámhosszán, a Ha a férfi igazán szeret, a Meglesni és megszeretni vagy az Angyalok városa jut az eszünkbe, ebbe a romantikus listába pedig tény is való, hogy nehezen tudjuk elképzelni a A bárányok hallgatnak fullasztó hangulatát. De talán így is kellett lennie, hiszen végül Sir Anthony Hopkins és Jodie Foster párosa olyannyira működött, hogy az 1991-es Oscar-gálán az alkotás végül a Legjobb film, a Legjobb női főszereplő, a Legjobb női főszereplő, a Legjobb rendező és a Legjobb adaptált forgatókönyv díját is hazavihette.

Kép
forrás: InterCom

És ezt láttad már?

Galéria / 6 kép

Színészek, akik etikai okokból mondtak le nagy szerepekről

Megnézem a galériát

Videók

Szépség

Bosszantanak a striák? 5 tipp, amivel látványosan elhalványíthatod a csíkokat még a nyár előtt

Életmód

10 szokás olyan nőktől, akiknek mindig tiszta az otthonuk

Promóciók

Így csökkenthető a tandíj az egyetemen / főiskolán

Promóciók

A Ferragamo felfedi az új Signorina Unica illatot

Promóciók

Nyerj vadonatúj Lexus-t az Etele App-al!

Kép
Szépség

A vásárlók szerint ez minden idők legjobb hidratáló hajmaszkja: Jennifer Lopez és Ariana Grande is ezt használja!

Egyenesen a legstílusosabb sztárok ajánlásával: ez a hajmaszk puhává, fényessé varázsolja a hajat, miközben extrán táplálja is!

Kép
Stílus

Honnan tudhatod, hogy eredeti egy Michael Kors táska? Íme 6 tipp, amivel biztosra mehetsz

Manapság a Michael Kors táskáknak is szép számmal akadnak meglepően jó hamisítványai, éppen ezért érdemes egy fokkal nyitottabb szemmel járni. Most segítünk neked abban, hogy csakis eredeti terméket vásárolj!

Kép
Életmód

6 ártalmatlannak tűnő tünet, amivel a tested azt üzeni, valami nagyon nincs rendben

Érdemes megnézetni magadat egy orvossal, ha az alábbiak közül bármit viszonylag gyakran tapasztalsz.

Kép
Életmód

A 7 legjobb strand a Balaton partján, amivel nem lőhetsz mellé

Ezekben a helyszínekben tuti nem fogsz csalódni!

Kép
Sztárok

Katie Holmes bemutatja: ha nyárra csak egy új cipőt vennél, akkor ez legyen az

Szinte már alig vártuk, hogy Katie Holmes újabb stílustippel örvendeztessen meg minket.

Kép
Stílus

Májusi outfitlista: 10 szett, amit minden stílusos nő visel a hónapban

A májusban már pont az a jó, hogy egyre sűrűbben kell a nyáriasabb darabok után nyúlni. Íme egy kis outfitinspiráció!